Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a múlt év januári óbudai 200 millió forint értékű drogfogás ügyében. A bűnszervezet vezetőjére életfogytig tartó szabadságvesztést kértek.

A bűnözői csoportot, a 48 éves F. Árpád irányította, aki több alkalommal is Hollandiába utazott repülővel a 28 éves F. F. Krisztiánnal, hogy ott kereskedelmi mennyiségben vásároljon kokaint és ecstasyt. Harmadik társuk, a bandavezér 71 éves anyja, F. M. Éva pedig egy bérelt autóval ment utánuk.

Miután a kábítószert elrejtették a kocsiban, visszarepültek Magyarországra, míg a 70 éves asszony Budapestre vezetett a droggal teli járművel. A kábítószer elosztását, illetve deponálását egy óbudai lakásban végezték, a tárolásért a 29 éves P. Rudolf felelt. A kokaint, illetve ecstasyt pedig porciózást követően országszerte értékesítették.

A bűnszervezet legutolsó szállítmánya tavaly január 12-én érkezett Magyarországra. A vádlottakat akkor fogták el, amikor a harmadrendű vádlott lakásának mélygarázsában a szállítmányt rakodták ki a bérelt gépkocsiból. A rendőrök mintegy 5 kilogramm kokaint és 50 ezer amfetamin tablettát foglaltak le.

Az anya és fia letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, és mivel már korábban is elítélték őket kábítószer-kereskedelem miatt, különös visszaesőnek tekinthetők.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!