Molly Seidel az egyetemi évei alatt kiemelkedő atlétának számított, az utóbbi években azonban sérülései miatt nem tudott kiteljesedni. Egy kávézóban dolgozott és gyerekekre vigyázott, hogy legyen miből megélnie.


A futásról azért nem mondott le, és elindult az amerikai olimpiai válogatón, de élete első maratonja előtt nem volt túl optimista. Ezek után 2 óra 27 perc 31 másodperces idővel második lett a válogatón, így pedig bekerült az olimpiai keretbe, vagyis élete második maratonját már Szapporóban teljesítheti, mivel a Tokióban várható nagy hőség miatt két futószámnak megváltoztatták a helyszínét.

Te jó ég, mi történt?

- hitetlenkedett a fejét rázva Seidel a New York Times beszámolója alapján.

Aki 5 és 10 ezer méteren is komoly eredményekkel bírt, négyszer volt egyetemi bajnok, az olimpiai válogatóra pedig egy decemberi félmaratonon elért 1:10.27-es idejével váltotta meg a jegyét. Seidel nagyon jó versenyzőalkat, így aztán attól sem rettent meg, hogy emelkedőkkel tarkított pályán, szeles, csípős időben rendezték a válogatót.

Az élboly egy jó darabig együtt haladt, aztán 34 kilométernél Aliphine Tuliamuk, Sally Kipyego és Seidel ellépett a többiektől, és végül ők hárman el is vitték azt a három helyet, ami olimpiai részvételt ér.

Seidel a Notre Dame Egyetem színeiben elért sikerei után, négy évvel ezelőtt komoly ajánlatot kapott egy szponzortól, de úgy érezte, lelkileg nem áll készen arra, hogy csatlakozzon a profikhoz.

Közben étkezési zavarral is küzdött, és még jöttek a sérülések is, úgyhogy nem véletlen, hogy a mostani eredmény után nagyon hálás volt annak a kiropraktőrnek, aki sokat segített neki a felépülésben, mikor fáradásos törést szenvedett a gerincén.

Kiemelt kép: Kevin C. Cox / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!