A fehérorosz hatóságok készek halálos katonai fegyvereket bevetni Minszkben a rendfenntartásra, jelentette ki hétfőn Henadzij Kazakevics, a fehérorosz belügyminiszter első helyettese.

Szervezetté és radikálissá váltak a jórészt Minszkbe áttolódott tüntetések. Ebben az összefüggésben a belügyi szervek munkatársai és a fegyveres erők tagjai nem fogják elhagyni az utcákat, és szükség esetén harci fegyvereket és különleges eszközöket fognak bevetni

- hangsúlyozta Kazakevics videóüzenetében, írja az MTI.

Kazakevics egyben közölte, hogy megállapításuk szerint a tüntetési mozgalom kezd fokozatosan kifulladni mind országosan, mind méretét tekintve. Ugyanakkor a minszki megmozdulások a tárca szerint radikalizálódtak. Ennek bizonyítéka volt, mint mondta, a vasárnapi tüntetés a fővárosban. A tisztségviselő szerint míg az aktivisták nappal köveket, késeket és palackokat dobáltak, addig este már barikádokat építettek, és gumiabroncsokat égettek. "Ennek semmi köze a polgári tüntetésekhez", hangoztatta.

Úgy fogalmazott, hogy Fehéroroszországba a kilencvenes évek felfordulását akarják visszahozni, és a színes forradalmakat megélt államok sanyarú útjára akarják terelni az országot.

A vasárnapi tüntetésen mintegy 11 ezren vettek részt, közülük 713 személyt előállítottak.

"Hét órán át álltunk lehajtott fejjel, kezünkkel a hátunk mögött. Aki megmozdult vagy megszólalt, azt megverték"

Egy 28 éves minszki férfit az éjszaka közepén a nyílt utcáról vitték el a rendőrök, pedig a tüntetések közelében sem járt. Három napig tartották fogva, tapasztalatairól és a belarusz helyzet alakulásáról nyilatkozott lapunknak.

Már két hónapja vannak tiltakozó megmozdulások Fehéroroszországban az augusztus 9-ei, széles körben elcsaltnak tartott elnökválasztás miatt, amelyen a hivatalos eredmény szerint 80,1 százalékkal újraválasztották Aljakszandr Lukasenka elnököt immár a hatodik egymást követő mandátumára.

Kiemelt kép: AFP/Stringer


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!