Már a koronavírus előtt is látszott, hogy a hazai lakáspiac elérte a plafont az árak tekintetében, ám a visszaesést a jelenlegi járvány helyzet csak fokozza - ezt állítja az ingatlan.com friss elemzése, amelyet a Index ismertet.


Több lényeges változás is látható a lakáspiacon. A friss adatokból kiderül, hogy megállt a drágulás. Már a múlt év során látszott, hogy a befektetési célú vásárlók lényegében eltűntek a nagyvárosokból, az országos piacon pedig az évek óta tartó drágulás miatt az árak a tető közelébe értek. Ezt jelzi, hogy a múlt év utolsó három hónapjában az előző negyedévhez képest a használt lakások ára 3 százalékkal csökkent. Az újaké pedig 1,7 százalékkal ment lejjebb.

- állította Balogh László, az ingatlan.com elemzője.

Az igazi fordulatot azonban az okozza, hogy a koronavírus teljesen átszabja az albérleti piacot. Miután megcsappant a turisták száma, Budapest belső kerületeiben az albérleti díjak majdnem negyedével csökkentek. Ez pedig azért különösen fontos, mert az albérletárak ilyen mértékű "zuhanása a befektetési célra vásárolt ingatlanok értékét is csökkenti, ami a többi ingatlan eladási árait is mérsékelheti, főként a fővárosban" - állítja az elemzés.

Amely ezt a konklúziót vonja le:

Az már hónapok óta látható, hogy a vevők erősebb pozícióba kerülnek, de ez most az árakat lefelé terelő hatás miatt fokozódhat.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!