Jimi Hendrixet nem véletlenül érdekelték a csillagok, az űr a Földön túli világ, nem véletlenül írta le, hogy „bocsáss meg, amíg az eget csókolom” („scuse me, while I kiss the sky”). Nem véletlenül érezzük egyes motívumaiban – mindenek előtt a 2rd Stone From The Sun számtalanszor idézett dallamában - hogy azokat egy másik szférából kapta, hogy hírnök küldetését teljesítse.
Csak így lehetett olyan zseni, aki nem ismer korlátokat, aki számára megnyíltak a hangok mások előtt rejtett, titokzatos útjai.
Ő tudta megvalósítani Zene és Szerelem többdimenziós Egységét úgy, hogy követői legfeljebb ennek az egységnek csak kisebb-nagyobb töredékeit tehették magukévá.
Ez az egység a legtökéletesebben az Experience-trió Electric Ladyland című, 50 éve, 1968 október 24-én megjelent kettős albumában mutatkozott meg.
Hendrix és két angol társa, a becsületes iparos Noel Redding basszusgitáros, akivel volt szerencsém a 90-es években Budapesten kezet fogni, valamint a sokoldalú, hű dobos, Mitch Mitchell ebben a 82 percben, amely eredeti borítóján 24 meztelen szépséggel a Nő felszabadításához hozzájárult, (nem véletlenül tiltották be sokhelyűtt, miközben a Playboy és a Penthouse virágzott...) átértelmezett mindent, amit addig a modern zenéről tudtunk. Innentől kezdve mást jelentett a blues, amelyben Jimi első élményei gyökereztek, mást jelentett a pszichedelia, de rock and roll, a jazz, a funky és az elektronikus muzsika is. Holott Jimi is csak hat húros gitáron játszott, igaz, annak minden apró lehetőségét kihasználta, mind a hangsorokban, mind az elektromos technikában: ő nem azért használt hanghatásokat, feed-back-et, wah-wah-t, és más, abban a korban élenjárónak számító szerkezeteket, hogy "villogjon" velük, hanem azért, mert féktelen kíváncsiság, útkeresési vágy hajtotta.
Az ő michelangelói sziklája az a bizonyos Őshang volt, amelyből csak a legelhivatottabbak hallják ki saját testük és lelkük mágneses rezgéseit.
Éppen Redding mesélte el, hogy a Ladyland felvételei közben voltak napok, amikor Jimi mást sem csinált, mint a gitárját hangolta újra és újra. De nem azért, hogy társait az őrületbe kergesse, hanem, hogy megtalálja azt az egyetlen hangzást, ami számára abban a pillanatban tökéletes volt.
És bár Hendrix jócskán élt drogokkal, halálát pedig alkohol- és gyógyszermérgezés okozta, akárcsak hasonló sorsú és hasonlóan fáradhatalan útkereső kortársát, John Coltrane-t, őt sem a "mesterséges paradicsomok" tették emberfelettivé. Sajnos, túl szűkre szabta magának az időt, mindössze két hónap híján 28 év, és abból öt esztendő tündöklés jutott neki, és már soha nem tudjuk meg, meddig juthatott volna.
Életműve mégsem tekinthető torzónak, mert minden ösvény, amin elindult, utat mutatott az utókor zenei fantáziájának.
Próbáljuk meg az Electric Ladylandet csendben, akár sötétben végighallgatni – ne számítógépről, ne iPhone-ról, ha egy mód van rá, bakelitről - hogy minden hangja átjárjon minket. Öleljük magunkhoz a Női Nemet a címadó rövid dallal, találjuk meg a Rendet a Crosstown Traffic felgyorsult zűrzavarában, éljük át a Sámánok extázisának két stádiumát a Voodoo Chile hosszú, majd rövid, kataklizmatikus változatával, amely öt percbe sűríti bele egy emberré vált hangszer (vagy egy hangszerré vált ember?) teljes létét.
A Rainy Day, Dream Away rajzfilmhangú gitár-kérdéseivel a felszínességet állítsuk pellengérre. Tangólépésben bámuljuk a tüzet a House Burning Downban.
Utazzunk el az 1983...A Merman I Should Turn To Be, majd a Moon, Turn The Tides, Gently, Gently Away...15 percével (mi az, hogy 15, mi az, hogy perc?) a Galaxis sugarainak minden irányába, de mielőtt visszatérünk a Földre, vegyünk egy mély levegőt, hogy nehogy egy köztes állapotban maradjunk.
De rajzolhatunk kínai árnyakat a The Burning of The Midnight Lamp tükröződő fényeiből és kinevethetjük az egérutat nyert Bolond és a Tolvaj üldözőit a Bob Dylan All Along The Watchtowerének gúnyosra húzott pendítéseivel.
Az 50. évfordulóra a Sony különleges ajándékkal lepi meg Jimi rajongóit. Egy hat LP-ből álló dobozban jelenik meg újra az Electric Ladyland újrakevert változata, a lemez felvételei során készült más verziók gyűjteménye és végül a Jimi Hendrix Experience 1968 szeptember 14-i, Hollywood-beli koncertje. Mellékelnek hozzá egy 48 oldalas kis könyvet, amelyben korabeli fotók, Hendrix kézírásos szövegei, és a lemezkiadónak adott utasításai láthatók.
Amikor nemrégiben néhány megszállott tudós megpróbálta rögzíteni és az emberi fül számára hallhatóvá tenni az Univerzum hangjait, Jimi Hendrix jutott eszembe. Egyszer azt mondta, hogy szeretne elsőként bluest játszani a Marson. Lehet, hogy ha ma élne földi, fizikai valóságában, az egykor élő bolygó emlékeit kutatná.
