Két BL-meccse is elmaradt az FTC női kézilabdacsapatának, amelyben nyolc játékos és két stábtag fertőződött meg a koronavírussal.

Már tízen fertőződtek meg a koronavírussal a Fradi kézicsapatánál

A legfrissebb teszt szomorú eredményt hozott.

A csapat edzője, Elek Gábor M4 Sport Kézilabda magazinjában elmondta, a negatív tesztet produkáló játékosokkal már lehetett erőnléti munkát végezni, de azt még nem tudja, hogy a fertőzésen átesett kézisek mikor edzhetnek teljes intenzitással.

Az Országos Sportegészségügyi Intézet ajánlása úgy szólt: ha egy sportoló tesztje pozitív lett, de nincsenek tünetei, akkor számára 2-4 hétig a versenysport mellőzését javasolják, tünetek esetén pedig 6 hét pihenőt tartanak indokoltnak az újrakezdés előtt.

Az életével játszhat az a sportoló, aki túl korán tér vissza a koronavírus után

Egyre több klub kerül nehéz helyzetbe a koronavírusos sportolók miatt. Az Országos Sportegészségügyi Intézet olyan ajánlást adott, amely alapján a pozitív tesztet produkáló játékosoknak érdemes 4-6 hetet kihagyni, mielőtt újrakezdik az edzéseket. Erre rámehet akár a csapat idénye is, de közben a kardiológiai szövődmények, és a 22 évesen, edzés közben elhunyt Tóth Bendegúz példája mindenki számára figyelmeztetésül szolgál.

A 2-4 hét és a 4-6 hét szerintem olyan, mintha egy sebességkorlátozó táblára felírjuk, hogy 40-80 kilométer/órával lehet menni. Egyelőre nem tudjuk, hogy ez mit jelent. Nem látom azt sem, hogy a pozitív teszttel karanténban lévő játékosok milyen állapotban lesznek, amikor el tudunk kezdeni velük dolgozni. Azt gondolom, hogy nagyon mélyről fogunk elindulni

- nyilatkozta Elek.

Aki Danyi Gáborral együtt irányítja a női válogatottat, amely kedden kezdi meg az edzőtábort, de a vizsgálatok és felmérések miatt az érdemi munkát majd szerdán tudják elkezdeni.

"Kiborulhatunk, de semmi értelme nincs, amennyire lehet, alkalmazkodni kell. A válogatottnál és a Ferencvárosnál is ez lesz a kulcsszó. Megpróbáljuk nem elveszíteni a humorérzékünket, különben felőrölne minket".

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!