Kelet-európaiként sokan a mai napig nagyobb bizalmat szavaznak a használt termékeknek, mint a vadonatúj tárgyaknak, így aztán a használtcikk-piacok emblematikus tereivé váltak a modern Magyarországnak. A legtöbben úgy ismerik a fővárosban ma is létező, ilyen típusú legrégebbi piacot, hogy az Ecseri. Azt viszont kevesen tudják, hogy éppen 60 évvel ezelőtt indult meg az a folyamat, hogy ez a megnevezés okafogyottá váljon. 1962 márciusában kezdődött meg a piac átköltöztetése a jelenlegi helyére, a Nagykőrösi útra, ahol aztán bő két évvel később indult újra a kereskedés.
Az értékes tárgyak, amik ilyen helyeken feltűntek a XIX. század dereka óta, rendszerint ugyanolyan kanyargós utakat jártak be, mint ahogy a fővárosi bolhapiacok költöztek újabb és újabb helyszínekre. A mai napig létező budapesti használtcikk-piac elsőként például a mai Opera helyén álló Gizella téren működött a kiegyezés kori Magyarországon, ahonnan kiköltözött a Józsefváros szélére, a Teleki térre. A Fiumei sírkert közvetlen közelében működő ócskáspiac több évtizedes sikerét ironikusan szólva bebiztosította két világháború, amelyek idején a papíron használtcikk-kereskedelem a valóságban élénk feketepiaccá alakult át. Tandelmarktként emlegették a kiegyezés kori fővárosban a bolhapiacot, amit a németül nem feltétlenül jól beszélő magyarok sajátos egyszerűsítése alapján ma már Tangóként ismerhetünk. A korabeli helyzetképet a két világháború között élő munkások és bűnözők világa alapján az olvasóknak korábban már bemutattuk, a rendszerváltás után létrejövő versenytársakkal, mint az egykori Pecsában vagy a Bakancsos úton mai is működő piacok kriminális jellegéről viszont egy másik alkalommal fogunk megemlékezni.
Kapcsolódó
A magyar Tangó és Cash: a Teleki tér világa
A Teleki téri piac már a két világháború között önálló mikrokozmosszá vált.
A második világháborút követően, a szocialista időszak kezdetén a Teleki térről - elsősorban ideológiai megfontolások alapján - a használtcikk-kereskedésre fókuszáló csibészek világa 1951-ben átkerült a külső-ferencvárosi pusztába, a nyomorult életkörülményeket biztosító lakónegyedek mögé. Bereményi Géza Eldorádó című filmjében megmutatott Teleki térről a Rákosi-korszak elején, 1950-51-ben kerültek át az Ecseri útra a kereskedők.
A fővárosban lassan 150 éves múlttal bíró használtcikk-piac ugyan viszonylag rövid időt, bő egy évtizedet töltött az Ecseri úton, mégis a mai napig Ecseriként hivatkoznak rá azok, akik olcsón szeretnének hozzájutni valamihez, gyakran olyan holmikhoz, amelyeknek a beszerzése szerencsés esetben csak lehetetlen, rosszabb esetben büntetendő. Az Ecseri név használata egyébként éppen 60 éve vált okafogyottá, hiszen a Tangó ekkor költözött az Ecseri útról a jelenlegi birodalmába, a Nagykőrösi út 156. szám alá. Az Ecseri azonban az elmúlt évtizedekben elszakadt a Soroksárit az Üllői úttal összekötő közterületi jellegétől, és visszavonhatatlanul fogalommá vált.
A kommunista politikai klientúra elsősorban ideológiai megfontolások bűvöletében kívánta átszervezni a fővárosi használtcikk-kereskedelmet. A szavak szintjén gyakorivá váltak a magánkereskedők informális praktikái elleni kirohanások. A valóságban a második világháború alatt megizmosodó feketepiac szereplői a Rákosi-korszak kezdetén örömmel hurcolkodtak át az Ecseri útra, mert így az alvilági zsiványok át tudták menteni részben a kereskedői múltjukat, részben a kriminális praktikáikat a ferencvárosi kerület szélére.
A Rákosi-korszak majd minden emblematikus helyszíne és toposza az 1956-os forradalmat követően felszámolásra került. Kivéve a főváros feketepiacaként funkcionáló Ecserit, ahol a Rákosi-korszak diktatúraszervezésének slendriánsága ezer módon mutatkozott meg: csempész- és lopott árukkal üzérkedőktől pozíciót vesztett arisztokratákon át egészen a fasisztának bélyegzett fegyverkereskedőkig majd mindenkivel találkozhatott itt az ember. Pedig a hivatalos sajtóban kapott hideget-meleget az Ecseri. Az 1950-es évek politikai és bűnügyi újságírói a pár flekkes cikkeik elején gyakorta egyszerűen bűntanyaként aposztrofálták a piacot, míg írásuk második felére bemutathatták a kommunista államvezetés elkötelezett és áldozatos munkáját, amit a piac felszámolása érdekében vívott. Az itt tapasztalt kriminális cselekmények megszüntetéséről leginkább az 1956-os forradalmat követő megtorlások időszakában írtak.
Az Ecseri rendkívül rossz sajtóját erősítette az is, hogy a fővárosi alvilág egyik meghatározó reprodukciós bázisa, a külső-ferencvárosi, hírhedt Mária Valéria-telep a piac tőszomszédságában létezett. Az 1960-as évek elején úgy próbálták ezt a nyomornegyedet felszámolni, hogy közben az állami filmgyártáson keresztül megkísérelték az ott élő zsiványokat szimpatikussá tenni. A Hattyúdal című Keleti Márton-film bemutatása idején, 1964-ben az Ecseri piac már két éve a XIX. kerületi Nagykőrösi úton működött. Pedig 1957 őszén még a fővárosi tanács - bármiféle áthelyezés helyett - inkább ideiglenes jelleggel a piac kibővítése mellett döntött.
A Kádár-korszak konszolidációs politikájának részeként javítani kívántak a Budapesten élő munkáscsaládok lakáshelyzetén. Ezért számolták fel a Mária Valéria-telepet, hogy helyén magyar munkások modern otthonait teremtsék meg. A rendszer legitimációját erősítve József Attiláról nevezték el az új, hruscsovi házgyári rendszerben elkészült, zömében 9 emeletekig nyúló panelrengeteget. A sajátos kelet-európai fejlesztés szemléletes és egyben kontraproduktív megvalósítását igazolták Konrád György és Szelényi Iván empirikus vizsgálatai. A József Attila lakótelephez kapcsolódó szociológiai vizsgálat szerint nem rászorultsági alapon kijelölt fizikai munkások kaptak ezekben a házakban helyet, hanem jellemzően a magasabb társadalmi státuszú, kiemelt jövedelmi viszonyok között élők. Az egykori Ecseri piac tőszomszédságában lévő korábbi nyomornegyed helyén felépült lakóházak csak kívülről tűntek munkástelepnek, mert belül kapcsolati tőkével bíró állami és szövetkezeti dolgozók sürögtek.
Az 1960-as évek elején a második ötéves terv keretében az 1962-es év községfejlesztési és vállalatfejlesztési alapjaiból finanszírozták többek között az Ecseri úti piac áttelepítését is, ami összesen egymillió forintjába került Budapestnek. Ebben az időszakban a főváros területén olyan hasonló fejlesztések történtek, mint a kőbányai Mázsa téri piac megépítése, illetve a központi vásárcsarnok helyreállítása a Tolbuhin (Vámház) körúton.
Az egykori nyomornegyed helyére épített modern lakótelep az eredeti tervekhez képest végül nagyobb teret igényelt, így a mellette működő használtcikk-piacot, mint a szocialista Magyarország feketepiacának és alvilágnak a gyűjtőhelyét, megpróbálták egy füst alatt felszámolni. Az 1964. augusztus elsejével megnyílt új, Nagykőrösi úti helyszínen tízezer négyzetméteren tudtak működni az iparengedéllyel rendelkező kereskedők, ami jelentős előrelépés volt, hiszen az Ecserin a kezdeti két és félezer négyzetméter a felszámolást közvetlenül megelőző időszakig is csupán háromezer négyzetméterre bővült ki. A Kispesten felépített univerzumban lehetővé vált az is, hogy az értékes antik és használtcikkek mellett a hazánkban ekkor több éve forgalomban lévő autók is gazdát cseréljenek. A szocialista Magyarországon az akadozó közellátás, illetve a rendszerváltásig velünk maradó hiánygazdaság miatt az Ecseri úton működő használtcikk-piac volt az egyik sokat szidott, mégis szükséges feltétele a lakosság kiszolgálásának.
A kora Kádár-korban valósult meg először a hatóságilag ellenőrizhető szabályozás alapján, hogy használtcikkeket csak a IX. kerületben, azon belül is az Ecseri úti piacon lehetett árusítani, egyúttal ezen a területen nem volt lehetséges új cikkeket árulni. Mivel a hiánygazdálkodás a Rákosi-korszak legvadabb időszakától az érett Kádár-rendszer gulyáskommunizmusáig jelen volt, így az egykori Ecseri úti piacon használtan eladásra szánt termékek a szovjet érdekszférában szinte kivétel nélkül újszerűnek számítottak.
Az alig használt termékektől a patinás tárgyakon át az elnyűhetetlen ócskaságokig terjedő univerzumban a szocialista kor embere szinte kizárólag a Ferencvárosban válogathatott. Ha a külső-ferencvárosi piac termékportfóliója nem volt kielégítő, akkor a belső-ferencvárosi Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) központjában, a Lónyai és Kinizsi utca sarkán próbálhatott szerencsét. A szocialista kori használtcikk-kereskedelemnek ez a két színtere egyre gazdagabb eszközrendszerrel állt rendelkezésére egészen a rendszerváltásig. Az államosított zálogkereskedelem könnyebb ellenőrizhetősége okán a csempész-, illetve lopott áruk eladása megmaradt az Ecseri privilégiumának.
Az Ecseri útról történő áthelyezés idején több bűnügyet és államigazgatási eljárást is indítottak az ottani használtcikk-kereskedőkkel szemben, feltehetően annak érdekében is, hogy az alvilág találkozóhelyeként ismert piacot az új helyre kerüléssel együtt megtisztítsák a bűnöző elemektől. A leszámolásra ítélt kriminális praktikákba ezeknek köszönhetően kaphatunk utólag részletes betekintést. Az orgazdaság veszélyével gyakorta szembenéző rutinos kereskedők közül több személyt választott ki a Központi Üzérkedési Alosztály, amit az 1956-os forradalmat követően a Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozó Országos Rendőr-főkapitányságnál hoztak létre. Az országos illetékességgel működő alosztály kezdetben a megyei és a helyi szervek rendőreit képezte, hogy az ország akár egész területén hatékonyan működő üzérkedők tevékenységét feltárják. A szocialista gazdálkodási rendet létében megkérdőjelező informális viszonyrendszerek felszámolása érdekében a különböző szinten működő üzérkedőket nem pusztán beazonosítani akarták, hanem a velük szemben sikeresen lefolytatható eljárások érdekében a nyomozási irányokat is ki kellett találniuk.
Az Ecseri úti piacon működő kereskedők, illetve az oda visszajáró vásárlók a funkcionális szociológia alapelveit rendre megkérdőjelezték a puszta létükkel. A sztálinista átalakulásnak a vendéglátás mellett többek között áldozatává vált a cirkusz és a varieté világa is, így ezek a speciális szolgáltatások a benne dolgozók gyors reagálási képességeinek köszönhetően átkerültek az Ecseri úti piacra. Az artista képzettség nélküli madárfejű gyermekek, a szakállas nők úgy tudtak rentábilis szórakoztatást jelentő mutatványosokká válni, hogy egy, az Ecseri úton máskülönben is árusító hadirokkant férfi, Benjámin István lett a kikiáltójuk.
A fizika és a biológia közismert törvényeit áthágó mutatványosoktól a korabeli törvényi rendelkezéseket megkerülő árusokig rendkívül színes univerzumot fedtek le az Ecseri úti elárusítók. A piac bezárását közvetlenül megelőző hónapokig az akkori szocialista államberendezkedés eszmeiségét féltette inkább a hatóság, így kevesebb figyelem jutott az orgazda hálózatok által dinamizált értéktárgyakra. Dr. Dobos Gábor, a Belkereskedelmi Minisztérium Igazgatási Osztályának vezetője például olyan rendelkezést adott ki, hogy a ferencvárosi tanács végrehajtó bizottsága alatt működő kereskedelmi osztály rendszeresen ellenőrizze az iparengedéllyel könyveket árusítókat a művelődési osztállyal közösen. A korszak belügyi nyilvánosságában visszatérő dilemmaként jelentkezett, hogy az antikvárkönyvekkel seftelő kereskedőkkel szembeni eljárások túl gyakoriak voltak, miközben az ilyen típusú bűnügyek bizonyítása kivételesen komoly időbefektetést és humánerőforrást igényelt. Gyakorta szinte kilogrammra vásárolták az Ecseri úti kereskedők a később eladni szándékozott könyveket, így a gyanúsítani kívánt személyek a saját tudatlanságukra hivatkozva könnyen kijátszhatták a felelősségre vonást azzal, hogy nem is tudták, pontosan miket vesznek. A gyakorlottabb könyvesek a hatósági szem számára irreleváns kötetek között rejtették el a nagy bevételt jelentő tiltott könyveiket. Dobos Gábor meglepően gyakorlatias szempontokat érvényesítve járt el, mikor nem javasolta a miniszterének, hogy a kereskedők számára átfogóan megtiltsák a használt könyvek felvásárlását és eladását. A korabeli büntetőpolitikai irányelvek sikerére apellálva úgy érvelt: nem szabad az engedéllyel rendelkező kereskedőket kizárni a megfigyelni kívánt könyvpiacról, hiszen azzal csak a még nehezebben ellenőrizhető illegális szereplők kezébe adják át a könyvekkel való csencselés lehetőségét.
A ferencvárosi tanács kereskedelmi és művelődési osztályának közös ellenőrzéseibe bevonták az Állami Könyvterjesztő Vállalat egy kijelölt munkavállalóját. A munkájuk alapján úgy tűnt, hogy a használtcikk-kereskedők üzleteiben rendszeresen fordulnak elő olyan
tiltott ponyva- és detektívregények, fasiszta és reakciós szemléletű könyvek,
amelyeket nem lett volna szabad a korabeli belkereskedelmi szabályozás alapján terjeszteni.
Az Ecseri útról való elköltözést követő év tavaszán csak illegális formában fordulhatott elő a kereskedés, ezt a későbbiekben sem lehetett teljes mértékben felszámolni. A fővárosi tanács az 1960-as évek második felére inkább engedélyezte a volt piac helyén a legális árusítást, azonban kizárólag csak a hétvégi napokon. A késő Kádár-korszak derekán, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon működő gazdasági rendészet az addigra már javában a Nagykőrösi úton működő telephelyen tevékenykedő árusok ellenőrzésére is gyakorta úgy hivatkozott, mint Ecseri úti kereskedőkre. A vásárlóktól így egészen az őket a kereskedőkkel együtt megfigyelő rendőrökig mindenki Ecseriként nevezte meg a budapesti használtcikk-kereskedelmet, noha az országosan is meghatározó fővárosi piac többszöri áthelyezése alapján éppen a Ferencvárosban töltötte a legkevesebb időt. Így aztán a XX. század elejétől létező Tangó megnevezés mellett a második világháborút követően egyetlen márkanév maradt életben: az Ecseri.
