Magyari Beáta kálváriája 2015 nyarán kezdődött. Egy kis darab nyers tésztát szeretett volna leszedni munkahelyén a tésztagép széléről, de a masina elkapta az ujját, majd a forgófej tüskéje átszúrta a tenyerét, végül leszakította a kezét. Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki két főnökét a gép hibája miatt, és félmillió forintra büntette őket. A tiszaújvárosi asszony élete teljesen tönkre ment, elvesztette a munkáját és képtelen volt tovább fizetni devizahitelét. Mostantól pedig már saját lakása sincs.

Annak idején 6,2 milliót követelt tőlem a bank. Mivel nem tudtam kifizetni, ezért átadták a követeléskezelőnek. Az adósság 8 millió 800 ezerre nőtt két év alatt. Június végén a végrehajtók elárverezték a lakást. 8 millió 400 ezerért, azaz nagyon ár alatt. Ez azt jelenti, hogy nemcsak elveszítjük a lakásunkat, de félmillió forintos tartozásunk is marad

Beáta elmondása szerint még bő egy hetük van arra, hogy kiköltözzenek. Az asszony szerint beszédes, hogy a lakásába költöző új tulajdonos kijelentette, nem akar találkozni vele. "Mondták neki a végrehajtók, hogy ez nem lehetséges. Az óraleolvasás és a papírok aláírása miatt muszáj találkoznunk. Lehet, nem szeretne szembesülni azzal, hogy egy olyan ember lakásába költözik, akitől elvették az otthonát" - mondta lapunknak.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Jó hír a sok rossz után, hogy Beáta ígéretet kapott az önkormányzattól arra, hogy havi 25 ezer forintos bérleti díjért biztosítanak neki egy önkormányzati lakást.

Még nincsenek aláírva a papírok, de már bevittem az igazolásokat arról, hogy nincsenek közüzemi tartozásaim. Azt mondták, ha aláírja a polgármester a papírokat, pár napon belül átvehetem a kulcsokat. Ha mégsem kapom meg, nem tudom, mit csinálok. Addig ki nem megyek a lakásból, mert nincs hova mennem. Én nem tudok albérletet fizetni, pláne úgy, hogy még az ötvenezer forintos fizetésem harmadát is levonják a tartozás miatt.

Beáta helyzetét nehezíti, hogy tavaly ősszel megvonták tőle a fogyatékos támogatást. Az országos felháborodás után a parlamentben is téma volt az eset. Akkor lapunkon keresztül kereste meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma a nőt, hogy megpróbáljanak segíteni neki.

A lakástémával egyáltalán nem foglalkoztak. A fogyatékos támogatással kapcsolatban minden héten hívtak, volt, hogy hetente többször is. Kérték, hogy küldjem el, mik állnak azokban a papírokban, amiket kapok. Mindig azt mondták, hogy ezt a támogatást vissza fogom kapni, de ebből végül semmi nem lett. Időközben bíróságra vittem a dolgot, mert nem fogadtam el, hogy nem súlyos mozgásszervi fogyatékos az, akinek hiányzik az egyik végtagja. Ám az igazságügyi szakértő azt mondta, nem vagyok súlyos mozgásszervi fogyatékos, mert tudom használni a jobb karomat, s ha két mindkét végtagom hiányozna, akkor kaphatnám vissza a pénzt, vagy akkor, ha a gerincem is nagy fokban deformálódik, nekem ugyanis csak kis fokban görbül.

Beáta azonban nem nyugodott bele abba, hogy ezt a havi húszezer forintot is elvegyék tőle. Hetven százalékos rokkantságot állapítottak meg nála a komplex minősítésen egy jóindulatú daganatos betegség miatt, ezért újra beadta a fogyatéki támogatás igénylésére a papírokat.

"A fogyatékos támogatást azóta se kapom. A minisztériumnak azonban annyi haszna lett, hogy ha kacskaringós úton is, de sikerült elintézni egy kivételes rokkantsági ellátást. Mivel hetven százalékos rokkant lettem, ez 33 ezer forint. De a hetven százalékos rokkantságot sem három évre adták meg, mint másnak, csak egyre" - tette hozzá keserűen.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!