Korsónként (1 liter) 12,60-14,90 euró közötti összeget kérnek a sörért, átlagosan 6,1 százalékkal többet, mint tavaly. Ez kb. a kétszerese, amibe egy sör általában Bajorországban kerül.


Emelkedett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, a bűncselekmények száma pedig csökkent a világhírű sörfesztivál vasárnap közölt félidős mérlege szerint.

Az október 3-ig tartó rendezvény első nyolc napján 3,4 millió vendéget regisztráltak, ami a tavalyihoz képest nagyjából négyszázezres, a koronavírus-világjárvány előtti utolsó, 2019-es Oktoberfesthez viszonyítva pedig százezeres növekedés.

A látogatószám növekedése a többi között az évszakhoz képest meleg, nyárias időjárásnak tulajdonítható a fesztivál vezetősége szerint. A kellemes időben a hangulat is viszonylag békés. Eddig 838 alkalommal riasztották a rendőröket, ez csaknem százzal kevesebb a tavalyi 923-nál és jóval elmarad 2019-es fesztivál első felében regisztrált 1010-től.

Kiszolgálásukról és biztonságukról több ezer fős személyzet gondoskodik, csak az egészségügyi részlegen 450-en dolgoznak. Több mint 50 biztonsági kamerát is üzemeltetnek a területen, a bajor tartományi főváros rendőrségén pedig 600 munkatárs foglalkozik a rendezvény biztosításával.

Az első Oktoberfestet 1810-ben rendezték, és 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. Háborúk és járványok miatt eddig 26-szor maradt el, így az idei a 188. Oktoberfest Münchenben.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!