Jövő hét elején akár még hó és havas eső is várható. Érdemes a télikabátot még elől hagyni.


Szombat reggel sokfelé ébredhetünk naposabb időre, csak helyenként lehetnek felhősebb, illetve párás, ködös körzetek. Napközben sok napsütésre számíthatunk, csapadék sehol sem várható. Többfelé élénk, erős lehet a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban -6, +2, délután 8-14 fokra készülhetünk - írja az Időkép.

Vasárnap egy hidegfront miatt több felhő lesz az égen, elszórtan futó záporok, néhol északon akár hózáporok is kialakulhatnak. Sokfelé lesz élénk, erős a nyugati-északnyugati szél. Hajnalban -4, +2, délután 4-11 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn felhős idő várható, csak néhol északon lehet szakadozottabb a felhőzet. Eső, havas eső az ország déli felén többfelé kialakulhat. A nyugati, délnyugati szél északkeleten megélénkülhet. A csúcshőmérséklet 3-8 fok között alakul, csapadékos déli, délnyugati területeken lesz hűvösebb az idő.

Kedden hajnalban délen havas eső, északkeleten kisebb havazás, hózápor még kialakulhat, de napközben csökken a csapadékhajlam. Többnyire felhős lesz az ég, de már rövid időszakokra kisüthet a nap. Kisebb eső, záporok már csak helyenként lehetnek. Az ország északi felén lesz élénk, erős a délnyugati szél. Délután 4-11 fok valószínű.

Szerdán ismét csapadékosabb idő körvonalazódik sokfelé esővel, északon néhol havas esővel, havazással, hózáporokkal. Többfelé feltámad az északnyugati szél. 4-10 fokos maximumokra van kilátás.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!