Éjféltől a köztereken mindenki csak eltakart szájjal és orral jelenhet meg, lehet ez védőmaszk, de sál vagy kendő is - jelentette be cseh Adam Vojtech egészségügyi miniszter.

Védőmaszkból hiány van a bő 10 millió lakosú Csehországban. A belügyminiszter még szerda reggel is azt nyilatkozta, hogy a védőmaszkok használatát csak azután teszik kötelezővé, hogy vasárnap Kínából Prágába érkezik egy harmincmilliós szállítmány. Andrej Babis miniszterelnök szerint a probléma hamarosan megoldódik, mert Kína mellett Prágának Vietnamból is sikerült vennie tízmillió maszkot, hetente egymilliót kapnak, amennyiben nem lesznek problémák a szállítással.

A kormány ugyanakkor úgy döntött, hogy délelőtt 10 és 12 óra között az élelmiszerboltokban csak a 65 évnél idősebb emberek vásárolhatnak, ennek célja megkönnyíteni a nyugdíjasoknak a bevásárlást, és jobban védeni őket a koronavírustól. A kormány korábban azt javasolta a 70 évnél idősebb embereknek, hogy lehetőleg ne hagyják el otthonukat. Az idősotthonok lakóinak egyenesen megtiltották, hogy elhagyják intézetüket.

Megérkezett Csehországba 150 ezer koronavírus-gyorsteszt

A kínai gyorstesztek nem egészen fél óra alatt megmutatják, hogy fertőzött-e a vizsgált személy.

A cseh városok többségében telefonon keresztül is lehet élelmiszereket, meleg ételt rendelni. Az időseknek ugyanakkor számos önkéntes civil szervezet vagy ad hoc csoport igyekszik segítséget nyújtani a nehéz helyzetben.

Csehországban szerda délelőtt 464 fertőzöttet tartottak nyilván, hárman súlyos állapotban vannak, hárman pedig már meggyógyultak. A fertőzésgyanús embereket 36 laboratóriumban tesztelik. Eddig több mint 7600 személyt vizsgáltak meg.

Kiemelt kép: Lukas Kabon / Anadolu Agency


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!