Az elmúlt hetekben többször is lehetett hallani róla, hogy a Huawei legalább hét éve dolgozik saját operációs rendszerén, ami Kínában Hongmeng OS, míg a világ más részein Ark OS néven kerülhet a gyártó készülékeire, ráadásul még az idén. Korábbi nyilatkozatok alapján a Huawei már legalább egymillió olyan készüléket le is szállított tesztelésre, amin ez a rendszer fut.

Eddig úgy lehetett tudni, hogy ezzel fogják helyettesíteni az Androidot, miután az amerikai-kínai kereskedelmi háború hevében Donald Trump feketelistára tette a céget, ezzel elvágva az Android rendszer fontos licenceitől. Ám mivel Trump néhány korlátozást feloldott, könnyen lehet, hogy a Google ismét ugyanúgy folytathatja üzleti kapcsolatát a kínaikkal, mint eddig, bár hivatalos közlés nincs még ezzel kapcsolatban. Az ügy előzményeiről itt írtunk korábban:

Huawei-ügy: leeresztik a technológiai hidegháború vasfüggönyét

A kínai céget érintő korlátozás egyúttal lehetőséget is jelent Kínának, hogy a technológiai térben is függetlenedjen.

Hogy még zavarosabb legyen a dolog, most úgy tűnik, hogy a Huawei rendszerének elnevezése még korántsem végleges. A kínai cég kérvényt nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a "Harmony" név levédésére, ami a saját operációs rendszerük európai elnevezése lehet. A kérvény meglehetősen friss, július 12-én nyújtották be és egyelőre elbírálás alatt áll. A leírás a Harmony-t mobilos és asztali számítógépes környezetben is futtatható rendszerként említi.

Mindeközben a Huawei bejelentette, hogy a közvélekedéssel ellenben a Hongmeng OS nem annak a rendszernek a neve lesz, amivel kiváltanák az Androidot. A cég PR-ügyekért felelős alelnöke, Andrew Williamson legutóbbi nyilatkozata szerint a "Huawei jelenleg dolgozik azon, hogy egy (Android) helyettesítést adjon ki. Ezt nem a Huawei akarja. Mi nagyon örülünk annak, hogy az Android-család része lehetünk, de a Hongmeng egyelőre teszt alatt áll, főleg Kínában."

Liang Hua, a Huawei elnöke pedig annyit mondott, hogy a HongMeng OS-t főleg IoT-eszközökre szánják, okostelefon esetében az elsődleges választás lehetőség szerint az Android.

Egyelőre nem döntöttünk arról, hogy a Hongmeng OS-t, mobiloperációs-rendszerként fejlesztjük a jövőben.

- mondta, ami meglehetősen furcsa azok fényében, amiket az előző hetekben hallhattunk.

Úgy tűnik, hogy a kínaiak csak végszükség esetén vetnék be a saját szoftvert, és lehetőség szerint maradnának az Androidnál mobilrendszerként, az eddig fejlesztett Hongmeng OS pedig a többi platformon indulhat útnak. Hogy végül mit lépnek, a jövő zenéje.

--FILE--View of the stand of Huawei during the 2019 Mobile World Congress (MWC) in Shanghai, China, 27 June 2019. China's technology giant Huawei on Thursday showered encomium on young Nigerians who have proved to have exceptional talent in Information Communications Technology (ICT), urging them to use their gifts for national development.

Hamarosan ismét amerikai alkatrészekhez juthat a Huawei

Washington 2-4 héten belül elkezdi a licencek kiadását.

(Kiemelt kép: HECTOR RETAMAL / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!