Tavaly a koronavírus-járvány miatt a kórházak részleges kiűrítése, kezelések leállítása, majd az így feltorlódott betegek jelentkezése, idén pedig az állami rendszerben a hálapénz tiltása, állami egészségügyből orvosok magán-egészségügyi ellátásba történő távozása jelentősen befolyásolja azt, hogy a magánegészségügy mennyire fut fel. És úgy fest, a vártnál is sokkal többen gyógyíttatják magukat a magán-egészségügyi szolgáltatóknál - ez a következtetés vonható le abból, amelyet a felszólalók mondtak egy tegnapi, a magánegészségügyről rendezett konferencián.


A magánszolgáltatók szerint drámai, ami az idén a fekvőbetegek ellátásában történik, foglalja össze az előadások lényegét az azénpénzem.hu.

Az egyik magánszolgáltató vezetője arról számolt be, hogy megjelentek náluk olyan új társadalmi rétegből páciensek, akik előtte nem vették igénybe a szolgáltatásukat. Egy másik szolgáltató vezetője, a volt gazdasági miniszter, Kóka János, a Doktor24 csoport elnöke szerint a fekvőbetegek ellátásában lettek elképesztőek a viszonyok. A járvány miatt számos beavatkozás maradt el, amelyek a nyitást követően "ráömlöttek" a rendszerre. A társadalombiztosítási és a magánellátásra egyaránt. Közben viszont szavai szerint átrendeződött a terep. A hálapénz nélkül ugyanis az orvosok nem szívesen operálják meg az államiban azokat a betegeket, akik a várólisták miatt feltorlódtak. Nekik nagyon sok akut esetet kell ellátniuk, sokan jelentkeztek náluk ilyen beavatkozásokra - írja az azénpénzem.hu

Kirschner András, a Swiss Medical Group tulajdonos ügyvezetője arról beszélt, hogy "az állami ellátásban dolgozók tologatják a műtéteket, korábban hamar elvégezhető beavatkozásokra - mint egy lágyéksérv - várólisták alakulnak ki, ami szerinte egy vicc. A főorvosok is a privát rendelés felé fordulnak. Nem ritka, hogy 30-40 százalékos juttatásért odaviszik saját betegeiket is. Mint a konferencián kiderült, az orvosokra vonatkozó új szabályozás miatt ismét belendültek a lakásrendelők is."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!