Az Opten adatai szerint míg 2015-ben és 2016-ban évente mintegy 500 új szociális szövetkezet került bejegyzésre, addig 2017-ben már csak 304, tavaly pedig mindösszesen 50.


A 2006. évi X. törvénnyel életre hívott vállalkozási forma a hagyományos profitszerzésen felül a szövetkezeti tagok által kitűzött különböző közösségi (oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási stb.) igényekre épül. Elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok (inaktívak, romák, fogyatékkal élők stb.) segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll ezen vállalkozások működésének a középpontjában.

Drasztikusan megugrott a megszűnések száma

2018-ban már több mint 300 szociális szövetkezet "húzta le a rolót". Jelentős a gazdaságilag inaktív, illetve a pénzügyi beszámolót le nem adott szövetkezetek száma is.

Bizakodásra csak a cégfluktuációs index (CFI) és az árbevétel vizsgálata adhat okot, hiszen a szociális szövetkezetek összárbevétele évről-évre egyenletesen növekszik. 2017-ben már 27 milliárd forint felett járt az ilyen vállalkozási formában működő gazdasági szereplők nettó árbevétele.

A CFI alakulása, amely az adott időszak alatt megszűnt és az újonnan alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején működőkéhez, az mutatja, hogy ha lassan is, de csökkent a turbulencia. A 2015-ben mért 22,9% rendkívül magas volt az országos átlaghoz viszonyítva, ez 2018-ra 12,5%-ra mérséklődött.

Milliárdos támogatások

A szociális szövetkezetek árbevételének mindig jelentős részét tették ki az uniós pályázati források. Ennek oka, hogy a kevés tőkével és zömmel hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó tagokkal működő szövetkezetek csak ilyen forrásokból tudták a gazdasági tevékenységük beindításához szükséges beruházásaikat megfinanszírozni.

Többségük számára a banki hitelezés vagy elérhetetlen, vagy túl költséges. 2017-ben a szociális szövetkezetek 97 darab projektjükre több mint 4,288 milliárd forint támogatást nyertek, ami az ugyanebben az évben elért összárbevételük 15,6%-át tette ki. Tavaly pedig 95 nyertes projektre 3,694 milliárd forint támogatást szereztek meg.

Adataink azt mutatják, hogy a sokszor átgondolatlan üzleti modellre alapított szövetkezetek ideje lejárt, csak a valós piaci igényeket felismerő és kiszolgáló, valamint az uniós és egyéb forrásokat sikeresen felhasználó szociális szövetkezeteknek van jövője - mondta Hantos Zoltán, az Opten Kft. projektmenedzsere.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!