Miközben a videójátékoknak kifejezetten jól jött a koronavírus-járvány, addig Európában a telefoneladások igencsak megtorpantak a pandémia hatására - derül ki a Counterpoint Reserach legújabb kimutatásaiból. A tavalyi év hasonló időszakához képest 24 százalékkal csökkent az új készülékek eladása, és 2020 első negyedévéhez képest is 20 százalékkal kevesebb új telefon talált gazdára.

A Huawei - Kínának köszönhetően - globálisan ugyan átvette a vezetést a legtöbb telefont értékesítő gyártóként, de a Samsung Európában továbbra is stabilan tartja az első helyét, az amerikai szankcióktól sújtott kínai gyártó eladásai pedig tovább csökkentek.

Fotó: Counterpoint Research

A Samsung az öreg kontinensen a teljes piac 35 százalékát uralja, ami 1 százalékos visszaesés az első negyedévhez képest, és Európában is érződik, hogy az Apple-nek különösebben nem ártott a koronavírus, hiszen 13,3 százalékkal nőttek az értékesítései a régióban, ami a piaci részesedést illetően két százalékos növekedést eredményezett az előző negyedévhez képest. Mindez persze semmi a Xiaomi előretöréséhez képest, hiszen a kínai gyártó lényegében megduplázta a részesedését, az első negyedév 6 százalékáról

mindössze három hónap alatt 13 százalékra nőttek.

A Xiaomi jó eséllyel a Huawei részesedését happolja el, hiszen a másik kínai cég piaci pozíciója egyetlen negyedév alatt 6 százalékot csökkent. Ez még mindig a harmadik helyre volt elegendő Európában, de nem lepődnénk meg, ha a következő negyedévben már a Xiaomi kerülne a harmadik helyre, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy lekörözik a jelenleg a második helyen álló Apple-t is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!