Míg válság éveit követően a készpénzes vevők uralták az ingatlanpiacot, és szinte senki nem vásárolt hitelre, a helyzet mára megfordult. Egyrészt mind kevesebben látnak a megemelkedett árak miatt jó befektetési lehetőségeket a piacon - márpedig a befektetők azok, akik leginkább készpénzért vásároltak -, másrészt pedig ugyanezen oknál fogva a lakhatási célból vásárlók egyre inkább rákényszerülnek kisebb-nagyobb kölcsönök felvételére.

Jelenleg ahhoz, hogy bármilyen lakást vásároljunk hitelre, legalább 4-5 millió forint önerőre szükség van. Ekkora önerő segítségével érhető el egy 20-25 millió forintos lakás. Nem véletlen, hogy az ilyen áron kínált lakások - alapvetően a panellakások - iránt mutatkozik most a legnagyobb kereslet a budapesti ingatlanpiacon. A különbözetet viszont kénytelenek hitelből fedezni a vásárlók.

Az ingatlanpiacon kialakult magas árakra nem csak az olcsóbb ingatlanok irányába történő elmozdulás a válasz a vevők részéről, hanem az egyre gyakoribb és nagyobb mértékű hitelfelvétel is

- hangsúlyozta Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régió ingatlanirodáinak vezetője. Azt is megjegyezte, hogy miközben a hitelt felhasználók aránya egyre nő, folyamatosan szűkül a készpénzért befektetésre vásárlók köre.

A magas árak miatt a vevők egyre nagyobb része, egyre nagyobb hiteleket vesz fel

- szögezte le Sebestyén Tamás is, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. A két kerület esetében 50-50 százalék lehet a hitelre és a készpénzre vásárlók aránya a szakértő becslése szerint, aki úgy látja, hogy egyre merészebbek most az emberek a hitelfelvételnél: ritka az olyan vevő, aki csak egy-két millió forintos kölcsönt vesz fel, tipikusan az ingatlan árának felét hitelből állják.

Pécs, 2019. március 14. A családvédelmi akcióterv keretében július elsejével életbe lépõ új intézkedést, a babaváró támogatást népszerûsítõ plakát Pécsen 2019. március 14-én. MTI/Sóki Tamás

Bombaüzlet lehet a babaváró hitel

Még azoknak is az, akik nem terveznek gyereket.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!