Jelentősen lassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, az egészségügyi minisztérium szerda reggeli kimutatása alapján. Az MTI azt írja: a fertőzöttek számának növekedése továbbra is alacsony, a gyógyultaké felgyorsult, míg a járvány halálos áldozatainak száma stagnál a napi adatokban.


Ez a helyzet lehetővé tette a kormánynak, hogy fokozatosan lazítson a közéletet és a gazdaságot március közepe óta korlátozó intézkedéseken. Szerda reggelig 7504-re emelkedett az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma, közülük eddig 2948 már felgyógyult a vírus okozta Covid-19 betegségből. Kedden a regisztrált fertőzöttek száma félszázzal, a gyógyultaké pedig több mint százzal emelkedett. A fertőzöttek számának növekedése már több mint egy hete jóval száz alatt van. A betegség következtében elhunytak száma szerda reggelre egy újabb halálesettel 227-re emelkedett.

Szerdáig 235 ezerre nőtt Csehországban az elvégzett laboratóriumi tesztek száma. Az utóbbi időben naponta 6-8 ezer tesztet végeznek.

A cseh parlamenti alsóház kedd este május 17-éig újra meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt az országban március közepén elrendelt szükségállapotot, amely egyszerűbbé teszi járvány megfékezését célzó intézkedések meghozatalát.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Védőmaszkot visel egy férfi az Óvárosi városháza előtt Prágában 2020. április 24-én. A cseh kormány úgy döntött, hogy fokozatosan feloldja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat. MTI/EPA/Martin Divisek


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!