Ahogy korábban írtuk, a Microsoftnak ismét problémás frissítéseket sikerült kiadnia a Windows 10-hez: a visszajelzések szerint többen még csak telepíteni sem tudják a KB4565351 és KB4566782 csomagokat, különféle hibakódokat kapnak. Mások arról számoltak be, hogy az installálási folyamat feléig sikerül csak eljutniuk. A probléma eddig úgy tűnik, azokat érinti, akiknek az eszközén 2019-es novemberi (1909), vagy a 2020-as májusi kiadás (2004) fut. A Windows Latest azt ajánlotta, hogy az automatikus installálás mellett érdemes kipróbálni a manuális utat, tehát letölteni a kumulatív frissítéseket a Microsoft Update Catalogból.


A TechRadar újabb visszajelzéseket talált a redditezők között, amik alapján úgy tűnik, hogy a sikeres telepítés után sem lehet nyugodt az ember.

A KB4565351-es kiadás többeknél folyamatos kék halálokat idéz elő, ami ellehetetleníti a munkájukat.

Más arról számolt be, hogy addig nem tudott elindulni a rendszer, amíg le nem tiltotta az Intel Virtualization Technology-t. Többen panaszkodnak továbbra is arra, hogy a hangkártya nem működik megfelelően. A bejegyzések alapján úgy tűnik, hogy a legtöbb panaszkodó valamilyen Lenovo laptopon dolgozik.

Jelen esetben tehát javasolt várni a telepítéssel, amíg a Microsoft nem jelentkezik javítással. De lassan minden újabb Windows 10-es csomagról elmondható, hogy érdemes kis időt hagyni az installálásig, és előbb tájékozódni róla, hogy milyen problémákat idézhet elő.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!