Fellélegezhet az a több mint egymillió banki ügyfél, aki még nem végezte el a kötelező banki adategyeztetést, következés képpen két nap múlva zárolhatták volna a számláját. A parlament ugyanis várhatóan hétfőn, de legkésőbb kedden határozhat arról, hogy az adategyeztetési határidőt június 26-áról augusztus 31-ére tolja ki. A bankok amúgy már kérték korábban a hosszabbítást, és egy hónappal több halasztást kértek, írja az Azépnpénzem.hu.


A bankok többsége már tavasszal értesítette az érintett ügyfeleket, de a jogszabálytervezetben szerepel egy új kötelezettség. Ahogy hatályba lép a hosszabbítás, a bankoknak mindenkit értesíteniük kell, akit érint még az adategyeztetési kötelezettség. Ez jó lehet arra, hogy a bizonytalanságokat eloszlassa. Sokan voltak ugyanis úgy a kötelezettséggel, hogy nem tudták, rájuk vonatkozik-e, mert korábban semmeilyen értesítést nem kaptak.

Időközben több bank is jelzett már: aki nem kapott értesítést, annak nincs teendője. Ilyen értelemben tájékoztat honapján az Erste, az OTP és a Raiffeisen is. A Budapest Bank kifejezetten arról írt, hogy lakossági ügyfeleit nem érinti az újraazonosítási kampány, mivel a jogszabály által megkövetelt adatokat (például a kiemelt közszereplői státuszt) a korábban lefolytatott ügyfél-azonosítási folyamat során rögzítették. Ők is nyomatékosították, hogy akiknek részt kell venniük az újraazonosításban, külön értesítést kapnak róla.

Kiemelt kép: ThinkStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!