Péntektől érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete, ami egyheti nyugdíjnak felel meg. Ez átlagosan 37 ezer forintot jelent, ami összesen 77 milliárd forintba, a 13. havi nyugdíj teljes visszaépítése pedig így több mint 300 milliárdba kerül majd - többek között erről beszélt az ATV Start című műsorában Farkas András nyugdíjszakértő.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/273610-20072-1665624189-234156-9538-1612938004-73971495-1-e1612936488171.jpg)
A szakértő szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer sokszorosan sújtja a kisnyugdíjasokat és az alacsonyabb nyugdíjból élőket. Nekik ugyanis kisebb összegből kell gazdálkodniuk, és számukra a nyugdíjemelés is kevesebb pénzt jelent, mivel annak összege minden nyugdíjas esetében a saját nyugdíjának 3 százaléka. A kevesebb nyugdíjjal tehát kisebb emelés jár.
A középnyugdíj mértéke egyébként jelenleg 130 ezer forint, ami azt jelenti, hogy egymillió nyugdíjas ennél kevesebbet, egymillió pedig ennél többet kap - jegyezte meg Farkas András. A szakértő kiemelte: egyetlen százaléknyi emelés 35-37 milliárd forintba kerül.