Az előző évihez képest több mint duplájára, 214,9 millió forintra nőtt a Tiborcz István ingatlanos cégeként ismertté vált BDPST Zrt. forgalma 2018-ban, adózás után pedig 1 milliárd 37 millió forint maradt meg nyereségként - ez derült ki a cég pénteken nyilvánosságra hozott mérlegbeszámolójából. A miniszterelnök veje azonban ezúttal sem nyúlt a profithoz, az egészet eredménytartalékba tették, azaz bennhagyták a cégben, ahogy az előző évben is.

Az Eliosnál is többet fialt Tiborcz István luxusingatlanos cége

Orbán Viktor veje, Tiborcz István üzleti életét nagy nyereségek és tetszhalott cégek szegélyezik az OLAF-botrány után.

A BDPST Zrt. környékén sokáig csak sejteni lehetett a miniszterelnök vejét - például azért, mert ő fizette be az illetéket a cég bejegyzésekor -, de a napra csak 2017 őszén jött elő, amikor egy szokatlan intrejúban bevallotta, hogy ő a cég egyik részvényese. Tavaly nyáron pedig magasabb fordulatszámra kapcsolt és Hamar Endre részvényeinek megvásárlásával minősített többséget szerzett a cégben.

A 2015-ben alapított BDPST Zrt. néhány év alatt jelentős ingatlanportfóliót épített fel: övék a turai kastély, a badacsonyi Ranolder-villa, a Pesti Vigadó melletti Mahart-ház, egy palotaszint az Andrássy úton, valamint egy 2000 négyzetméteres orbánhegyi telek.

Azt korábban is sejteni lehetett, hogy szalad a cég szekere, hiszen tízmilliókért vettek luxusautót:

Tiborcz István cége beszerzett egy alapáron 44 milliós luxusterepjárót

A miniszterelnök veje nemrég egy 50 milliós Mercedest vezetett, vállalkozása most egy hasonló értékű Range Roverre tett szert.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!