Tömeggyártásra állt át a Sinopharm kínai állami cég, amely akár több mint egymilliárd, koronavírus elleni vakcinát is előállíthat az idén - közölte szerdán Jü Csing-ming, a Sinopharm Group elnöke az MTI tudósítása szerint.


A termelési kapacitás növelésével évente akár hárommilliárd dózist is elő tudnak állítani a jövőben - mondta Jü.

Kínában eddig négy, helyben fejlesztett védőoltást hagytak jóvá a koronavírussal szemben.

Kuo Vej-min, a kínai Államtanács információs osztályának miniszterhelyettese szerdán elmondta: több mint 52 millió adag védőoltást osztottak ki Kínában február végéig, Kína pedig 69 országot és két nemzetközi szervezetet látott el védőoltásokkal.

Koronavírus - Még több hír a témában

Százezer Pfizer vakcinát kap az EU többi tagállamától Csehország, Szlovákia és Ausztria

Az Európai Unió szolidaritásának köszönhetően.

Egy dél-afrikai mutáns ellen kifejlesztett vakcina elég lehet a teljes védelemhez

Egy biostatisztikus szerint március végén tetőzhet leghamarabb a harmadik hullám


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!