Egymást vigasztalták az Angliában ragadt magyar kamionosok szenteste, azt mondják, a kint élő magyaroktól feléjük áradó szeretet tartotta bennük a lelket. Továbbra is kamionosok ezrei vesztegelnek Angliában, miután a koronavírus egyik új mutációja miatt lezárták a határokat. A sofőrök tesztelése már megkezdődött, a szerencsésebbek útnak is indulhattak hazafelé.

Mint arról mi is beszámoltunk, brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is bekapcsolódtak pénteken a hét eleji francia határzár miatt Angliában feltorlódott több ezer kamion sofőrjeinek koronavírus-tesztelésébe.

A Doverhez közeli manstoni repülőtér kifutópályáján több ezer kamion - köztük több száz magyar is - torlódott fel. Sokan itt töltötték a szentestét. Egyikük szerint a kényszerkarácsonyozás főként a családosokat viselte meg.

"Az én fiaim már nagyok, már kirepültek, úgyhogy nekem már ilyen szempontból könnyebb dolgom volt. Nyilván én sem így képzeltem. És azt az űrt, ami a lelkemben volt, azt furcsa módon pótolta az a hihetetlen segítséghullám meg a szeretetáradat, ami itt jön felém, illetve felénk" - mesélte egyikük.

hirdetés

Volt olyan sofőr is, aki kinti magyaroktól egy kis feldíszített fát kapott.

"Fönt a platón elkezdtünk, amit kaptunk ugye húst, elkezdtük sütni, beszélgettünk. Hát vigasztaltuk ugye egymást délben, hogy bele kell törődni ebbe, hogy ugye itt vagyunk" - mesélte egy másik kamionos.

Közben megkezdték a tesztelést, a kamionosokat araszolva, húszasával engedik a kikötőbe. A szerencsésebbek már egy napja délután a kompról üzentek.

"Tegnap délben sikerült eljönni. Nagyon sokan úgy voltunk, hogy elindulunk, és majd alszunk útközben, de nem tudtunk megállni. Mi ezt úgy hívjuk, hogy egy fenékkel hazajöttünk Doverből. Úgyhogy én ma reggel értem haza a családomhoz" - mesélte egy már hazatért vezető.

Azokat, akik nem voltak ilyen szerencsések, kint élő magyarok látják el élelmiszerrel, gyümölccsel, vízzel.

"Összesen huszonegy adagnyi ételt sikerült tegnap főznünk a fiúknak, ma pedig huszonötöt. Úgyhogy indulunk is, az egyik kedves barátunkhoz, mert ő pogácsát sütött a fiúk számára" - mesélte.

A Külügyminisztérium az RTL Híradóbak azt írta, hogy a londoni nagykövetség munkatársai is segítenek. A kamionokat a franciák folyamatosan engedik be az országba.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója



hirdetés