Két közepes erősségű földrengés rázta meg hétfőn Haiti déli részét - írja az MTI. Az események során legalább két ember vesztette életét, 35 ház rongálódott meg, az iskolák és az üzletek pedig bezártak.


Reggel nyolc órakor a Richter-skála szerinti 5,3-as rengést, közel egy órával később egy 5,1-es erősségű követte. Az amerikai földtani intézet szerint mindkét földrengés központja Haiti déli félszigete volt, a fővárostól, Port-au-Prince-től nyugatra. A mozgás a felszín alatt 10 kilométerrel zajlott.

Yves Bossé, a déli Nippes megye egyik tisztviselője az AP-nek elmondta, hogy az egyik áldozat egy homokbányában vesztette életét, ahol a földrengés következtében földcsuszamlás alakult ki. Azt is elmondta, hogy több ház megrepedt, és a vállalkozások aznap bezártak, az emberek még mindig félnek visszamenni az otthonaikba.

A földmozgás azért keltett ekkora rémületet, mert az elmúlt évtizedben Haitinek komoly természeti katasztrófákat kellett elszenvedni. Tavaly augusztusban erős, a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg az ország déli részét, több mint kétezer halálos áldozatot követelve, előtte pedig 2010-ben pusztított erős földrengés.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!