Mészáros Lőrinc után öccse, Mészáros János is közpénzből épít kisvasutat: igaz míg előző egy teljesen új vonalat hozott létre az alcsúti arborétum és a felcsúti Puskás Akadémia között, a fiatalabb Mészáros cége csak felújítási, átépítési munkákat végez majd. A Híd-Tám Kft. nettó 2 milliárd 569 millió forintért vállalta el a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fejlesztéséhez szükséges mélyépítési munkálatait, az állami vasúttársaság leányvállalatának közreműködésével. Az lillafüredi kisvasutat kezelő Északerdő Zrt. pályázatára Mészáros János cége az állami MÁV FKG Felépitménykarbantartó és Gépjavitó Kft.-t vonta be alvállalkozóként, illetve erőforrásnyújtó szervezetként.


A kormány 2017-ben döntött a kisvasutak fejlesztéséről, az első körben 10 milliárd forintos mozgástérrel. A második ütemről 2019-ben határoztak, ekkor a 2020, 2021 és 2022 évekre összesen 12,6 milliárd forintot hagytak jóvá. A második ütemben érintett több szakasz felújítása is Mészáros Jánosnak termeli a pénzt: tavaly januárban derült ki, hogy a Híd-Tám Kft. nyerte el a Királyréti Állami Erdei Vasút Kismaros-Királyrét és a Kemencei Erdei Múzeumvasút Kemence-Feketevölgyi panzió közötti szakaszainak felújítására kiírt közbeszerzést nettó 1,1 milliárd forintért.

Ebben a második fejlesztési ütemben érintett a Magyarország egyik legszebb vonalvezetésű kisvasútjaként számon tartott, tavaly már a százéves jubileumát ünneplő lillafüredi erdei vasút is, amely Miskolc városi részéből Lillafüreden át Garadnáig szállítja az utasokat. Érdekesség, hogy a kisvasút végállomása a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Hunguest Hotel Palota közvetlen közelében van.

A közbeszerzés rendkívül kalandos utat járt be. Az első, tavaly márciusban megindított eljárás eredménytelenül zárult, mivel minden ajánlat meghaladta a rendelkezésre álló fedezetet. Mészáros János cége ekkor még 4,5 milliárdos ajánlattal igyekezett diadalmaskodni, mellette pedig tizenegy másik cég repült rá a munkára. A versenytársak igazi kis NER-es kavalkádot hoztak össze, például ajánlatot adott be

  • Mészáros Lőrinc vejének, Homlok Zsoltnak az érdekeltsége, a Homlok Építő Zrt.,
  • a vej egykori munkaadója, a Swietelsky Vasúttechnika Kft.,
  • a szétlopott Nyíregyháza-Sóstó-projektben említett Vincziczki Csaba érdekeltsége, a Kelet-Út Kft.,
  • az Apáthy Endre érdekeltségébe tartozó A-Híd Építő Zrt., amely végül megszerezte a Lánchíd felújítására kiírt munkát,
  • illetve a Vasútépítők Pályatervező Kft., amely azzal került néhány éve a hírekbe, hogy egyedüliként úszta meg a 7 milliárd forintos büntetéssel zárult magyarországi vasúti kartellügyet. A cég ügyvezetője akkoriban Szijjártó István, Szijjártó Péter jelenlegi külgazdasági és külügyminiszter édesapja volt.

Az Északerdő az első, sikertelen próbálkozás után új eljárást írt ki, ezen szintén ajánlatot nyújtottak be a fenti szereplők, de végül Mészáros János cége nyert. A Híd-Tám Kft. az utóbbi években jelentős állami megrendeléseken gyarapodott, Mészáros János csak tavaly több, mint 417 millió forint adózott eredményt könyvelhetett el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!