Bíztak a vidéki szállodások abban, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a korlátozásokat, de Orbán Viktor múlt heti bejelentése után világossá vált, az idén már nem fogadhatnak vendégeket. Habár kérdés, hogy egy december 11-ei újranyitás mennyit segített volna a komoly bajban lévő iparágnak: egy Baranya megyei hotel igazgatója lapunknak azt mondta, hogy szilveszterre 10 százalék körüli foglaltságuk volt, pedig korábban decemberben már csak egy-egy lemondás miatt szabadult fel szoba. A pécsi Palatinus Grand Hotel és a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Hunguest Hotels szállodalánc vezetői viszont arról beszéltek, hogy komoly érdeklődés volt a vendégek részéről az év utolsó heteire is.

Egy népszerű vidéki szálloda vezetője azt nyilatkozta, lehetetlen volt tervezni:

Egyetlen tervünk volt: figyeltük, hogy mit csinálnak a köztudottan NER-es szállodák, mert biztosak vagyunk benne, hogy több információval rendelkeznek, mint mi, közönséges halandók. Azt láttuk, hogy mind Facebookon, mind pedig AdWordsben nagyon erősen hirdették a karácsonyi és a szilveszteri időszakot. Azt gondoltuk, hogy ez nem lehet véletlen, így mi is ezt tettük. De a hirdetések és kampányok ellenére nem érkeztek foglalások.

A miniszterelnök bejelentése után már kijelenthető, hogy a kormányközeli kezekben lévő szállodák sem tudtak semmit a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Az állami támogatásokban bővelkedő Hunguest Hotels honlapján még a veszélyhelyzet meghosszabbításának délelőttjén is elérhetők voltak a szilveszteri ajánlatok. (A döntést követően aztán hamar lekerültek az oldalról a promóciók.) A szállodalánc marketing és kommunikációs igazgatója, Labossa Lajos még a veszélyhelyzet meghosszabbítása előtt azt írta a 24.hu-nak, hogy a megfelelő óvintézkedések mellett úgy készülnek, mint máskor: "programok az egész családnak, ünnepi menük, szilveszteri műsorok közismert fellépőkkel."

Mohos Márton / 24.hu

A Hunguest Hotelsnél a koronavírus tavaszi időszakában több mint 50 százalékos leépítés volt. A második hullámban viszont egyelőre nem bocsátottak el senkit, pedig jelenleg csak a nyíregyházi szállodájuk van nyitva - derül ki a cég lapuknak küldött válaszából. A többi hotelben az elegáns személyzet most "pulcsis" műszakokat visz, más területeken segítenek például a felszolgálók. Emellett karbantartásokat, nagytakarítást végeztek, miközben azt látták, hogy

vendégeik optimizmusa töretlen volt, a foglalások folyamatosan érkeztek.

A Hunguest Hotels a kormányzati támogatást üdvözölte, úgy gondolják, hogy az egész szektor számára jelentős segítségről van szó. Emlékeztetőül: a kormány novemberi döntése alapján az állam megtéríti a 2020. november 11. és a 2020. december 10. közötti időszakra vonatkozó foglalások után számított nettó bevétel 80 százalékát, ennek meghosszabbításáról viszont nem érkezett hír, igaz, egy szállodavezető úgy fogalmazott, "vicces is lenne", ha a december 11. és január 11. között bent lévő foglalások után kapnának támogatást, mert az a legtöbb helyen a nullához közelít. A bértámogatásokat viszont meghosszabbította a kormány.

Nem egyszerű hozzájutni az állami támogatáshoz

Arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, hogy a vendéglátósok szerint túl bürokratikus az ágazati bértámogatás igénylése. A szállodásoknak sem megy zökkenőmentesen az állami hozzájárulás bezsákolása, ez már az RTL Klub riportjából is kiderült. A legfőbb probléma, hogy a kormány olyan adatbázishoz kötötte a támogatást, amelyen nem mindenki regisztrálta várható vendégeit, miután ez nem is kötelező. Ezért a szállodások egy része nem kérhet visszatérítést az államtól az elbukott foglalások után. A szállodaszövetség szerint egyébként a szállodák a bevételeik harmadát sem tudják pótolni az állami segítséggel.

Az egyik szállodás azt nyilatkozta portálunknak, nagyban csökkenti a támogatást az is, hogy azt a Magyar Turisztikai Ügynökség rendszere a rendelkezésre álló adatokból számítja ki. Viszont "a szállodai rutin" szerint a nagyobb foglalásoknál sokszor csak az érkezés előtti napokban állítják be az árat a már lefoglalt szobákhoz, hiszen az legtöbbször a szobában megszálló vendégek számától és az egyéb megrendelt szolgáltatások árától függ, és ezek csak a végleges vendéglistánál lesznek fix adatok. Ezeket a foglalásokat így nem számították bele a támogatásokba, hiszen nem volt megadva ár. A szállodaigazgató azt mondta, felvették a kapcsolatot a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ üzemeltetőjével, aki tud a problémáról, de nincs lehetőség a javításra. Mindenesetre az biztos, hogy ha valaki erről értesülhetett a rendelet kiadása előtt pár nappal, akkor jóval nagyobb támogatást generálhatott magának pár foglalás létrehozásával - mondta a vezető a 24.hu-nak.

De vissza a Hunguest Hotelshez, ahol egyelőre - annak ellenére, hogy sok foglalást elveszítettek - elégedettek a kormányzati segítséggel. Labossa Lajos szerint ugyanis ez az intézkedés hatékony eszköz arra, hogy biztosítsa a szállodák túlélését a dolgozók megtartása mellett. A hotellánc marketing és kommunikációs igazgatója lapunknak azt is elárulta, hogy a tavalyi évhez képest több mint 50 százalékos forgalomcsökkenést szenvedtek el.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu A Hunguest Grandhotel Galya

Az állami támogatásban nem az osztrák példát követjük

Nem elégedett viszont a kormány intézkedéseivel a már említett vidéki szállodának a neve elhallgatását kérő egyik vezetője. Megemlíti, hogy miközben a járványkezelésben az osztrákokat követjük, a turizmus megsegítésében más utat választott a magyar kormány. Ausztria is 80 százalékos kompenzációt állapított meg a bezárt szállodák részére, csakhogy nem az idei, hanem a tavaly novemberi bevételi adatok alapján.

Ez nagy különbség! Az idei novemberi időszakra a legtöbb szálloda, így mi is alig rendelkezett előzetes foglalásokkal, hiszen a vírushelyzet miatt átalakultak a foglalási szokások. Akik foglaltak, azok is csak az utolsó pillanatban, a tervezett utazás előtt egy nappal, sokszor az érkezés napján tették ezt meg. Így a megállapított 80 százalék még a bérköltségeket sem fedezi egy olyan nagy szobaszámú és ennek megfelelően normál körülmények között bőven 100 fő feletti létszámmal dolgozó szálloda esetében, mint amilyenben én is dolgozom.

A vezető szerint korrektebb lett volna az osztrák példához hasonlóan a tavalyi bevételi adatokra alapozva meghatározni a kompenzáció mértékét.

A szállodavezető nemcsak a segítséggel, hanem a kormány kommunikációjával is elégedetlen. Mint írta, sokszor értékes napok mennek el azzal, hogy a nem egyértelműen megfogalmazott miniszterelnöki Facebook-videók után várják a kormányrendeletet, majd azt jogászokkal próbálják értelmezni. Példaként említette az elbukott foglalások utáni állami támogatást, melynek feltétele, hogy a munkáltató a november 8-ai dolgozói létszámot november 30-ig megtartsa és a béreket kifizesse. Pontosan mit jelent az, hogy a dolgozókat megtartja? - veti fel a szállodavezető. "Ha valakinek határozott idejű munkaszerződése volt, ami mondjuk november 9-én járt le, akkor azt köteles a munkáltató meghosszabbítani? Ha a munkavállaló mond fel, de közös megegyezés kerül a felmondásba, akkor azzal már elesik a cég attól, hogy igénybe vegye a támogatást?"

Vidéki szállodájukban a szeptemberi bejelentés óta folyamatosan csökkent a dolgozói létszám. Ahogy esett vissza a foglalások száma, úgy történt folyamatosan a költségcsökkentés. Az épületrészek lezárásával kezdték, de miután a legnagyobb kiadás mindenhol a bérköltség, így ezzel tudták a legjelentősebb megszorítást elérni. Persze a tulajdonos igyekszik legalább "egy magot megtartani a kollégákból", akikkel aztán majd a szállodát újra lehet indítani, de ezt nehezíti, hogy nem tudja, meddig kell bevétel nélkül kitartania és fizetnie az állományt. A szálloda a bevételeinek legalább 70 százalékát elveszítette a járvány második hullámában.

Egy Baranya megyei szálloda igazgatója szerint sem számottevő az állami segítség. Ők a tavaly novemberi bevételük 17 százalékát érték el az idén, és a kormányzati támogatás ennek a minimális bevételnek a 11 százaléka csak.

Egy évvel ezelőtt minden addigi rekordot megdöntött a turizmus

A 100 szobás pécsi Palatinus Grand Hotel jelenleg is üzemel, de csak 5-10 százalékos kihasználtsággal. Értelemszerűen turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadnak. Bojcsev András, a szálloda ügyvezető igazgatója még a veszélyhelyzet meghosszabbítása előtt lapunknak azt mondta, hogy készen állnak az újranyitásra, elvégezték a karbantartási és a kisebb felújítási munkákat, valamint a nagytakarítást, hogy az év végére "újult erővel" álljanak készen a vendégfogadásra. A nyitás viszont a kormánydöntés értelmében elmaradt, pedig a karácsonyi és szilveszteri időszakra is fokozott volt az érdeklődés. Bojcsev szerint a kormány tudatos intézkedéscsomaggal reagált a turizmus szereplőinek jelenlegi nehéz helyzetére. Hozzátette, hogy "keserédes az öröm", mivel a november 8-ai állapotot tükröző foglaltságuk elmarad a tavalyitól. Az igazgató úgy gondolja, hogy hatékonyabb segítséget jelenthetne - az egyébként vendéglátás főtevékenységet végzők esetében elérhető - adókedvezmény és bértámogatás kiterjesztése a szálláshely-szolgáltatói körre - ezt azóta Guller Zoltán, az állami turisztikai ügynökség vezetője megígérte.

A második hullámban még senkit nem kellett elbocsájtaniuk, és nem is tervezik. Bojcsev becslése szerint 80 százalékos vagy azt meghaladó bevételkiesés várható a november-decemberi időszakra.

Megdöbbentő most ezeket a számokat látni a tavalyi rekordévet követően, amikor decemberben minden addiginál több vendég érkezett Magyarországra. A beutazó turisták a karácsonyi hónapban 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek el hazánkban, és az egy szállodai szobára jutó összes árbevétel 23 ezer 500 forint volt. Most viszont már biztos, hogy a hazai hoteleknek 2020 év vége teljesen elúszott.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!