Hamis okiratokat, köztük főiskolai és egyetemi okleveleket, jogosítványokat, érettségi és nyelvvizsga-bizonyítványokat gyártott egy bűnbanda. A Paksi Járási Ügyészség vizsgálatot indított a banda tagjai és az okiratok megrendelőivel szemben is, összesen 113 ember ellen.


A bűncselekmény értelmi szerzője, egy 58 éves, Budapesten élő férfi 2015-ben ismerkedett meg az 55 éves pusztahencsei vádlottal, akinek elmondta, hozzáfér különböző bizonyítványokhoz, amelyekből hamis közokiratokat tud készíteni.

A Tolna Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a két férfi elhatározta, hogy hamis iratokkal fog kereskedni; a Tolna megyei terhelt és ismerősei szerzik a megrendelőket, az okiratokat pedig a fővárosban élő férfi gyártja le számítógéppel, nyomtatóval és fénymásolóval. A hamis dokumentumokért minimum 10 ezer, de általában 100-150 ezer forintot kértek.

További három vádlott - egy 37 éves györkönyi, egy 64 éves kunmadarasi és egy 40 éves hódmezővásárhelyi férfi - megrendelőket szerzett a hamisítóknak, a többi vádlott a közvetítésben vett részt, vagy ők maguk voltak a megrendelők.

Az ügyészség 145 rendbeli közokirat-hamisítás miatt emelt vádat az 58 éves férfi ellen, de vádat emeltek a társaival szemben és a megrendelők ellen is. Az értelmi szerzőre, társára és a fő toborzóra börtönbüntetés kiszabását kérte, 17 millió forintnyi vagyonelkobzás mellett. A többiek esetében felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés és közérdekű munka kiszabását indítványozták.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!