Mára várják a nagy árhullámot Szigetköznél. Mi egy nappal korábban jártunk arra, meglepő nyugalmat találtunk.
Tegnap 970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál. Mi a Duna magyarországi szakaszán jártunk, a legnyugatibb végeken, hogy megnézzük, hogyan állnak ott az árízvédelemmel.
Az eddigi zord esős idő után gyönyörű napos időben vágtunk neki az útnak. Első állomásunk Mosonmagyaróvár volt, ahol a Lajta ömlik a Mosoni-Dunába. Itt a háborgó elemekkel való küzdelem helyett kedden két réteg homokzsákból épített, harminc centi magas csinos kis gátacskát találtunk, amitől még méterekre lejjebb hömpölygött az áradó Lajta.
A kék overallos vízügyeseket láttuk meg elsőként. Tőlük tudtuk meg, hogy itt a tetőzést szerdára várják. Mondták, feljebb civilek most is dolgoznak a gáton, odasétáltunk hát. Valóban, amikor odaértünk, akkor is láncban adogatták a homokzsákokat. Egy napszemüveges férfitől elmondta, dél óta dolgoznak, valószínűleg délután négyig. Ez volt az első nap, amikor ő is csatlakozott. Úgy tudta, nem tervezik magasabbra építeni a gátat, mert egyáltalán nem biztos, hogy feljön a víz a gátig.
Szerencsére a Lajtának elég nagy ártere van, úgy látszik, kényelmesen elfolyik majd a víz holnap. De persze az ördög nem alszik, ezért is magasították meg a gátat, ami a mögötte lévő, kertvárosias részt védi.
Egy másik férfitól megkérdem, hogyan tudtak a munkahelyükről eljönni? Meglepő választ kapok. Kiderül, nekik az egész cégük kijött a gátra, ez a sok ember nagyjából mind az ő munkatársuk. Még meglepőbb volt, amikor az iránt érdeklődöm, hogy a főnökség mit szólt ehhez. Öszemosolyog a neki zsákokat adó nővel.
Így minden érthető.
Kíváncsiak voltunk még a két folyó találkozására, hátha a Mosoni-Duna felől jobban látszik a közelgő veszély. Takaros kis lakóparkot ölel körbe a Lajta és a Mosoni-Duna, itt azonban egyetlen homokzsák sincsen. Nyugalom és idill. Érthető, elég magas a part errefelé.
Mosonmagyaróvár után megpróbáltunk a Szigetköz felé eljutni a Dunához. Ahol le tudtunk jutni a folyóhoz, ott széles ártéri erdőket találtunk, készültségnek nyoma sincs. Viszont lezárás sincsen, holott egy, autóval elvileg járható erdei út, amin magunk is mentünk,
Nem annyira vicces a dolog, mert ha valaki itt belehajt, megfordulni sem tud nagyon.
Gönyű felé vesszük az irányt, ami az első nagyobb település Magyarországon a Duna mentén. Egyelőre itt sem épül semmilyen védmű, holott a település közvetlenül a folyó partján áll. Az viszont látszik, hogy a folyópartra épült büfét már elöntötte a víz.
Ha összehasonlítjuk a Google Maps képével, láthatjuk, mennyi víz jött fel eddig.
A helybeliek élvezik a napsütést, a polgármesteri hivatal előtt kialakított pados-térköves kis parkocskában üldögélnek, beszélgetnek.
Óvodáról, gyerekekről, minden másról, az árvízrül nem. Kérdésemre, veszélyben van-e a település, egy középkorú nő csak annyit mond:
Csakugyan. A lentebb vízben álló fákból látszik, hogy széles az ártér, maga a település pedig elég magasan fekszik. Csak a Gödör büfét kell nélkülözniük egy darabig.
