Igazi alternatív hírességnek számít Angliában a nyolcgyermekes Marie Buchan. Korábban szerepelt már a hírekben azért, mert átverték egy mellműtéttel Törökországban, legutóbb pedig májusban hallotott magáról, amikor megbütették, mert a korlátozások ellenére kirándulni vitte a gyerekeit.


Ezúttal arról ír a Mirror, hogy az Octomomnak becézett nő (ami annyit tesz, polipanyu, akinek mind a nyolc karjára jut egy gyerek) úgy döntött, gyerekeit hátra hagyva egyedül repül Spanyolországba szilveszterezni, mert szüksége van a kikapcsolódásra.

A korábban öltáncosként dolgozó nő egyedül neveli a gyerekeit, így elképzelhetetlenül nagy terheket rótt rá, amikor tavasszal bezárták az iskolákat, és mind a nyolc gyereke hónapokon át egész nap otthon volt. Marie nem is mulasztott el kritikát megfogalmazni, úgy véli, a kormány rengeteg vállalkozásnak nyújtott segítséget a gazdaság leállítása alatt, de a hozzá hasonlóakról egyszerűen nem vettek tudomást, pedig neki is jól jött volna a segítség.

Az év végét ezért pihenéssel akarja tölteni, már le is foglalta az Alicantéba szóló repülőjegyét. Tudja, hogy a kommentelők szét fogják szedni a döntése miatt, de vállalja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marie Buchan (@mariebuchan8) által megosztott bejegyzés

A nő legidősebb gyereke 16, a legkisebb 6 éves. Nagyon szeretne már visszamenni dolgozni, de ennyi tennivaló mellett ez egyszerűen lehetetlen. Elmondása szerint hetente 500 fontjába (197 ezer forintjába) kerül a háztartás vezetése, ami rengeteg pénz, főleg annak fényében, hogy a munkaerőpiacon is roppant nehéz dolga van.

Korábban szintén a Mirrornak nyilatkozott arról, hogy hiába szerzett megfelelő autószerelői képesítést, és jelentkezett temérdek helyre dolgozni, sehova nem vették fel. Az elutasításához viszont sehol nem fűztek hozzá semmit, így biztos benne, hogy egyszerű szexizmusról van szó. Már csak azért is, mert szinte mindenhol bepróbálkoztak nála, ahova beadta a jelentkezését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!