Egy fiatal amerikai nő - úgy tűnik - hiába adott ki rengeteg pénzt mellplasztikára.


Bethanie Lyon azt mondja, már 14 éves korában látszott, hogy hatalmas mellei lesznek. A Los Angelesi énekesnő-táncosnő számára sok gondot okozott a nagy mellméret: nehéz volt ruhatárát bővítenie és megfelelő melltartót találnia, és borzasztóan zavarta, hogy bármit csinált, a figyelem mindig a testére terelődött.

Aztán húszas éveinek elején elege lett: megunta, hogy állandóan bámulják, és megelégelte a mellméret következtében kialakult állandó hátfájást. Elszánta magát egy műtétre.

2019 júliusában - szülei támogatásával - megcsináltatta a melleit: 10000 dollárt (közel 3 millió forint) fizetett egy kisebbítő műtétért.

A Mirror brit bulvárlap szerint az amerikai fiatal rendkívül elégedett és boldog volt az új méretével. De nem sokáig: három hónappal később, amikor visszatért a munkába, feltűnt neki, hogy nehezen tudja felvenni a tánchoz használt ruháját. A nő mellei ismét növekedésnek indultak.

Kilenc hónappal a műtét után mellbősége már csaknem elérte a plasztikázás előtti méretet.

Lyon azt mondja, a műtétnél az esetleges kockázati tényezők között ugyan megemlítették, hogy mellei ismét megnőhetnek, de a klinikán azt is hozzátették: rendkívül ritkán történik ilyesmi.

Bethanie, immár 24 évesen, megpróbálja elfogadni, hogy a teste így akar működni - a tánc helyett inkább énekesi karrierjére koncentrál. Mindenesetre még nem vetette el az újabb műtét lehetőségét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!