A gyors rádiókitörések (FRB) titokzatos, rövid, nagy energiájú rádiójelek, amelyek jellemzően a Tejútrendszeren kívülről érkeznek. A kutatók nem tudják pontosan, hogy mik bocsátják ki az FRB-ket, az egyik lehetséges magyarázat, hogy rendkívül erős mágneses térrel rendelkező maradványcsillagok, úgynevezett magnetárok alakítják ki őket.

A jelek között akadnak ismétlődőek is, ilyen a FRB 180916, amelynél a sugárzás egy nagyjából 16 napos ciklust követ. A szakértők úgy vélik, hogy a jeleket egy olyan magnetár hozza létre, amely egy csillag körül kering, vagy úgy pörög, hogy kibocsátását csak bizonyos időközönként tudjuk észlelni.

A kutatók most két új tanulmányban mutatják be az FRB 180916-ra vonatkozó legfrissebb adatokat - írja az IFLScience. Az első publikáció itt, a második pedig itt érhető el.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Az első tanulmány alapján a ciklus egy négynapos aktív, illetve egy 12 napig tartó csendes fázisból áll. A kutatók nehezen detektálható, alacsony frekvenciájú jeleket is észleltek, melyek három nap csúszással érték el bolygónkat. Jason Hessels, az Amszterdami Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint az eltérő időpontokban különböző rádiófrekvenciájú jeleket lehet fogni.

Eképzelhető, hogy a forrás egy kettős csillagrendszer tagja, a magnetár pedig egy nagy tömegű csillaggal áll interakcióban.

A második publikációban a szakértők a rádióhullámok polarizációját elemezték. Az eredmények alapján a csapat úgy véli, hogy a kibocsátó objektum magnetoszférája a szomszédos csillaggal való kölcsönhatás során táncol.

Az FRB 180916 egy 500 millió fényévre fekvő galaxisból származik. A kutatók szerint további megfigyelésekre lesz szükség, hogy jobban megértsék a sugárzás természetét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!