Mindig kockázatos vállalkozás, amikor valaki könnyed humorral nyúl hozzá nagyon is drámai helyzetekhez, amiben valódi emberek valódi fájdalmáról van szó. Ha ugyanis nem elég jók a viccek, vagy hiányzik belőlük a kellő empátia, rettentő visszás lehet a végeredmény. Mégis megéri ezzel próbálkozni, mert a legkilátástalanabb helyzetekben épp a humor lehet az utolsó mentsvár, ahonnan visszapillantva az emberek megláthatják és kinevethetik a valóság abszurditását. A Tel-Avivban minden megtörténhet is érezhetően ezt tűzi ki célul.
Sameh Zoabi nemzetközi koprodukcióban készült filmje a hetven éve megoldhatatlan izraeli-palesztin konfliktust igyekszik feloldani bájos viccekben és némi romantikában, és ugyan többször is rezeg a léc, végül valahogy mégis mindig átcsusszan fölötte, vagy olykor alatta.
A kínos fiaskó elkerülése főleg a jól eltalált alapvetésnek köszönhető: a cselekmény a film címét is adó palesztin tévésorozat körül forog, ami komoly rajongótáborra tett szert a határ mindkét oldalán, annak ellenére, hogy az 1967-es arab-izraeli háború idején játszódik, egy arab kémnő szerelmi vívódását állítva a középpontba egy palesztin és egy izraeli férfi között.
Ennek a sorozatnak a forgatásán kap munkát asszisztensként Szalám (Kais Nashef), a kissé link palesztin fiatalember, aki Jeruzsálemből ingázik minden nap Ramalláhba, hogy felügyelje a héber nyelvű dialógusok helyes kiejtését, ám egy véletlen folytán előléptetik forgatókönyvíróvá. Meggondolatlansága miatt egy nap bajba keveri magát a határon. Ennek eredményeképp különös alkut kötnek az ellenőrzőpontot felügyelő tiszttel, Assival (Yaniv Biton), akinek a felesége szintén nagy rajongója a sorozatnak. A titkos paktum keretében Szalám minden nap hoz Assinak egy tál jó arab humuszt, ő pedig segít neki megírni a jeleneteket. Egyetlen kikötése: a végén a főhősnőnek Yehuda tábornokkal, az izraeli sármőrrel kell összeházasodnia, nem pedig másik szerelmével, a Marwan nevű palesztin "terroristával". Az álmodozó Szalám és a katonás Assi párosában rejlik a legnagyobb humorpotenciál, amit Zoabi eleinte ügyesen ki is aknáz.
A film, akárcsak a a tárgyát adó sorozat, kettős játékot játszik: egyfelől kaján élvezettel parodizálja a közel-keleti - vagy mexikói, brazil, magyar stb. - szappanoperákat, másfelől felvillantja, hogy a popkultúra legpopulárisabb, sokszor lenézett szegletének is lehet fontos társadalmi küldetése. Például az, hogy nevetséges túlzásaival és hatásvadász fordulataival észrevétlenül dolgozhat a béke lehetőségén, közös hivatkozási alapot teremtve két nép között, amelyek már el is felejtették azt az időt, amikor nem állt háborúban egymással. Hiszen ha estéről estére ugyanazokért a szereplőkért izgulnak, akkor talán előbb-utóbb arra is ráébrednek, hogy legalább annyi dolog köti össze, mint amennyi elválasztja őket egymástól.
Azért a film szerencsére nem oldja fel teljesen szirupos romantikában a közel-keleti konfliktust, azt sugallva, hogy minden egy csapásra megoldódhat, mint egy szappanopera fináléjában. A bájos, apolitikus történetbe folyamatosan beszűrődnek az évtizedes sérelmek és ellentétek, emlékeztetve a nézőt arra, hogy a párbeszéd puszta illúzió addig, amíg ugyanaz a szereplő az egyik oldal számára terrorista, a másik oldal számára dicső szabadságharcos. Ahogy egy-két fenyegetőbb jelenet bemutatja azt is, hogy Szalám és Assi újkeletű érdekszövetsége milyen törékeny, és bármikor átcsaphat brutális alá-fölérendeltségi viszonyba. A központi kérdés az, hogy vajon előremutató álmodozás, vagy megbocsájthatatlan árulás-e izraeli-palesztin esküvői finálét hazudni egy sorozatnak, amíg a valóságban fikarcnyi esély sincs a megbékélésre.
A Tel-Avivban minden megtörténhet végső következtetése egyszerre kiábrándult és túl megúszós. Egyfelől ugyan rámutat, hogy nincs itt semmiféle feloldás: a Közel-keleten még a szappanoperák sem érhetnek véget, ahogy az öldöklésből, elnyomásból és háborúból is mindig jön egy újabb "évad". Viszont mégsem lesz igazán hiteles és realista ez az üzenet, mert a film túl könnyen elvarrja a cselekményszálakat és a saját szereplői közti belső konfliktusokat. Képtelen eldönteni például, hogy az irritálóan tétova Szalám csak a szerencse gyermeke-e, aki egyre-jobb pozíciókba csetlik-botlik, vagy pedig tényleg rejtett őstehetség. De ugyanilyen fals a szerelmi szál is, ami a legolcsóbb romantikus klisék mentén bont le minden lehetséges akadályt a beteljesülés előtt, és azért Assi és Szalám ellentétének feloldása is túl gördülékeny, még ha frappáns is.
A karaktereket egy ponton túl az fenyegeti, hogy éppolyan egysíkúvá válnak, mint az általuk készített szappanopera szereplői, és ez érezhetően nem egy posztmodern vicc, hanem az enervált forgatókönyv eredménye.
Az alapötletben rejlő humor és gondolatiság végülis elvonszolja a cselekményt a célvonalig az egyre szaporodó klisék között szlalomozva, de igazán fergeteges pillanatokra ne szálmítsunk. Egy bevállalósabb szatírával jóval messzebbre juthatott volna Zoabi a berögzült előítéletek megbolygatásában, persze a látványos elhasalás kockázata is nagyobb lett volna.
Tel-Avivban minden megtörténhet, luxemburgi-francia-izraeli-belga, 2019, 100 perc, 24.hu értékelés: 7/10
