Bíróság elé állítottak egy 61 éves rendőrt Ausztráliában, miután a vád szerint hazudott arról, hogy miért tartóztatott el egy nőt egy Sydney-ben található hotel bárjában. Mark Follington kedden ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban, de a bíróság előtt azt már elismerte, hogy egészen máshogy zajlott a 2019 májusában történt eset, mint ahogy azt a jelentésében leírta - jelentette a 7News ausztrál televízió.


A rendőr a jelentésében azt írta, hogy amikor odaköszönt Anya Bradfordnak, a nő olyan erővel lökte el, hogy majdnem elesett, majd káromkodva közölte vele, hogy tűnjön el. Azonban az eset teljesen másként zajlott, és ezt a bár biztonsági kamerájának felvételei is bizonyították.

Bradford ugyanis méterekre volt a rendőrtől, amikor elindult kifelé a helyiségből, és Follington ragadta meg a karját, hogy megakadályozza távozását, és dulakodás közben a rendőr beleverte a nő fejét egy ATM-automatába. Mindezt azután, hogy a nő nem volt hajlandó megmondani neki a nevét, és közölte a rendőrrel, hogy nincsen nála személyi igazolványa.

A nőnek sikerült elszaladnia, de egy közeli épületben utolérte Follington, kirángatta egy liftből, majd egyik kollégája paprika spray-el fújta le, és megbilincselték.

Follington a bíróság előtt elmondta, azért figyelt fel a nőre, mert nem nézett rá, amikor belépett a helyiségbe, és nem köszönt neki, ahogy az emberek általában szoktak, és emiatt azt gondolta, hogy valamit rejteget, és körözés alatt áll. A nő nem állt körözés alatt.

Az esettel foglalkozó ügyész elmondása szerint a rendőr kitalációt és "fikciót" írt le a letartóztatásról szóló jelentésében, mert tudta, hogy törvénytelen volt, amit tett, és azzal próbálta igazolni cselekedetét. A bíróság májusban dönt az ügyben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!