Az idős férfi rokona kérte meg a postást, hogy nézzen rá, mert hiába hívta telefonon, nem érte el a bácsit.


Egy postás mentette meg egy idős férfi életét - az esetről a Magyar Posta számolt be a Facebookon. Mint írják, Borgulya Tamás, a Budapest 72 posta kézbesítője csatlakozott az életmentő postások társaságához.

"Egy ideje már kapcsolatban voltam a 91 éves Ernő bácsi szintén idős rokonával, hiszen egy korábbi betegsége idején telefonszámot cseréltünk. A rokon azzal hívott, hogy Ernő bácsi már másfél napja nem veszi fel a telefont. Elmentem a bácsihoz, a kopogásra, majd a szólongatásra, elhaló hangon válaszolt a lakás mélyéről, hogy kérem, segítsen, Tamás!

Egyre kevesebb az idős ügyfél sajnos, szinte hétről hétre mennek el. Nagyon fontos szerepet játszunk mi, postások az életükben, hiszen gyakran az egyetlen kapcsolatot jelentjük a külvilággal. Amellett, hogy szívesen beszélgetnek, megnyílnak, őszinték, a napi életvitelben is számítanak ránk. Sok kollégámhoz hasonlóan munkaidőn kívül én is bevásárolok a boltban, elmegyek a patikába. Apró, semmibe sem kerülő szívességek ezek, amikért azonban roppant hálásak. Téved az, aki úgy gondolja, hogy a postás munkája véget ér a levelek kihordásával, mi sok ember életének vagyunk a részei"

- mesélte el a postás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!