Egy, a Liszt Ferenc-repülőtér közelében lakó olvasónk számolt be róla, hogy megfigyelése szerint csütörtökön éjfél körül az egyik repülő ahelyett, hogy leszállt volna a 2-es kifutópályán, "behúzott jobbra a 17. kerület felé, majd tett egy kört, aztán a következő gépek sem a kettes kifutóra szálltak le".

A Facebookon egy másik környékbeli lakos arról írt, hogy a hozzátartozója gépe egy órát késett, és azt mondták neki, hogy a leszálló pályán keletkezett akadály miatt kellett megszakítani a leszállást.

Kérdésünkre a Budapest Airport közölte, hogy egy 0:44-kor érkező járat személyzete észlelte az akadályt a kifutópályán, amiről a vizsgálat után kiderült, hogy egy nyúltetem.

"Sajnos az állat annyira szétroncsolódott, hogy nem lehetett egy darabban eltávolítani a futópályáról, hanem teljes körű takarítást kellett elrendelni, elkerülendő, hogy a maradványok odavonzzanak más állatokat. Emiatt összesen 32 percig volt zárva a 2-es futópálya, 1:16-kor nyitottuk vissza. Ez idő alatt az 1-es pálya végig nyitva volt a forgalom számára és minden érkező járat le tudott szállni, így az eset nem okozott különösebb késést" - tudtuk meg a Budapest Airporttól.

"Ez gyakorlatilag a halálsor" - ilyen az élet a repülőtér mellett

Elviselhetetlen zaj, kerozinnal szennyezett levegő, tetőkről potyogó cserepek. Rákoshegy lakói szerint az ő jogaikat és egészségüket egyszerűen semmibe veszik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!