Hátborzongató Facebook-bejegyzésben írta le egyik védence halálának körülményeit Omid Moradi iráni ügyvéd. Zahra Esmaili, akit a férje meggyilkolásának vádjában találtak bűnösnek, meghalt, mielőtt végrehajthatták volna rajta a halálos ítéletet, így a holttestét akasztották fel - írja az Alarabiya News.


Zahra Esmaili az iráni hírszerzésnek dolgozott mielőtt a férje meggyilkolásának vádjával letartóztatták. A nőt szerdán, a hivatalos források szerint hét, az ügyvéd szerint tizenhat másik elítélttel együtt akarták kivégezni.

Miután több akasztást is végig kellett néznie, Esmaili szívrohamot kapott és meghalt, a holttestét azonban így is felakasztották. Az azóta törölt bejegyzésében Moradi leírta, hogy védence halotti anyakönyvi kivonatában szívroham szerepel a halál okaként.

Kína után Iránban végzik ki a legtöbb embert a világon. Egy Oslóban működő, iráni emberi jogi szervezet szerint csak idén, eddig 42 emberen hajtottak végre halálos ítéletet.

(Kiemelt képünkön iráni menekültek tüntetnek a teheráni rezsim ellen 2020 januárjában a németországi Kölnben.)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!