Ismét rekordot döntött Ukrajnában a fertőzöttek napi növekménye szerdára, 940 új beteget regisztráltak - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.


Az MTI közlése szerint a korábbi legmagasabb napi növekmény a június 18-i 921 volt.

Az új esetekkel együtt Ukrajnában az eddig azonosított fertőzöttek száma átlépte a 39 ezret (39 014). A betegségben elhunytaké 16 újabb halálos áldozattal 1051-re emelkedett, miközben eddig 17 409-en gyógyultak meg, közülük 453-an az elmúlt napban. Az aktív betegek száma így 20 554 az országban.

A legtöbb új fertőzöttet ismét a nyugati országrészből jelentették: Lviv megyéből 203-at, Rivne megyéből pedig 126-ot, a harmadik legtöbbet, 99-et pedig az ország legfertőzöttebb régiójából, a fővárosból, Kijevből.

Vitalij Klicsko főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy Kijevben az azonosított fertőzöttek száma 4528-ra nőtt, eddig 101-en haltak bele a betegségbe, míg 1440-en gyógyultak meg, közülük 25-en az elmúlt napban. Előző nap újabb haláleset a fővárosban nem volt.

A kijevi kórházakban 232 Covid-19-beteget ápolnak, 51-en vannak súlyos állapotban, egy beteg van lélegeztetőgépen. Rajtuk kívül még 33-an vannak koronavírus-fertőzés gyanújával kórházban. Megerősítette ugyanakkor, hogy a kormányrendeletnek megfelelően a fővárosban engedélyezik az éttermek, a színházak és a mozik megnyitását. Hozzátette, ha továbbra is gyors ütemben nő a fertőzöttek száma Kijevben, ismét szigorítanak a karanténkorlátozásokon.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatóján arról számolt be, hogy előző nap újabb 105 egészségügyi dolgozónál állapították meg a koronavírus-fertőzöttséget.

Velük együtt az egészségügyi dolgozók körében az azonosított fertőzöttek száma már meghaladta a 6240-et, és - az UNIAN ukrán hírügynökség által közölt adat alapján - eddig legalább 43-an haltak bele a betegségbe.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy már második hete folyamatosan túllépi a megelőző rekordnövekményt a fertőzöttek napi száma. Hozzátette, hogy emellett a fertőzés szövődményeként fellépő tüdőgyulladásos megbetegedések száma is gyors ütemben nő, jelenleg 958 ilyen beteget tartanak számon. Közölte továbbá, a minisztérium már dolgozik azon, hogy több régióban növeljék azoknak a kórházaknak a számát, amelyek Covid-19-betegeket fogadnak.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!