Három tonna hulladék a "halálzónából" - ennyi szemetet hoztak le a Mount Everestről egy szemétgyűjtési akció keretében. Ngima Nuru tagja volt annak a csoportnak, akik extrém és veszélyes körülmények között próbálták csökkenteni azt az ökológiai lábnyomot, amit a hegymászók hagytak maguk után. Becslések szerint ez 50 tonna hulladékot jelent a hegységben. Ngima Nuru egyike azoknak, akik a BrandFestival idei programjának keretében tartanak előadást. Nuru az embert próbáló kihívás mögött álló motivációjáról és a nepáli kormánynak nyújtott segítségéről fog beszélni. Megtudhatjuk azt is, hogyan járult hozzá Ngima Nuru a hegymászás okozta ökológiai lábnyom csökkentéséhez.


Mi az a BrandFestival?

A BrandFestival programja a jelen tendenciái alapján vizsgálja a jövő marketingkommunikációs és vállalatvezetési irányait. A rendezvény célja, hogy a nemzetközi márkaépítés világából ismert nagy nevek társaságában, interkulturális közegbe kerüljön a látogató.

Kik lesznek még?

A kétnapos csúcstalálkozó egyedülálló módon szorgalmazza a fenntartható növekedést. A zero waste filozófia kitüntetett figyelmet kap a rendezvény arculatában és tartalmában is egyaránt.

A fesztivál másik sztárvendége a Plastic Bank megálmodója és létrehozója, David Katz. A Plastic Bank egy olyan szervezet, amely pénzt keres a műanyag hulladékok helyi környezetből történő eltávolításával. David Katz azzal a céllal hívta életre a céget, hogy javítsa a hulladékgazdálkodási infrastruktúrával nem rendelkező országokban élő emberek életminőségét. Budapesten egy egyedi klímaperspektívát fog bemutatni.

Neves nemzetközi előadók váltják egymást a jövő trendjeit elemző BrandFestival színpadán november 20-21-én a Budapest Music Centerben. Több mint 100 előadó, negyedrészt nemzetközi szakember boncolgatja a következő generációt érintő kérdéseket, jelenségeket.

Rajtuk kívül ttt lesz többek között Indy Saha, a Mckinsey & Company úgynevezett experience design szakértője, Lexi Jarman, a Financial Times tartalomigazgatója, Paul Kandel, az Intel Sports Group virtuális márkaélmény stratégája és az R/GA London reklámügynökségtől pedig Iain Preston, az afrikai, európai és közel-keleti régióért felelős ügyfélkapcsolati vezető.

Zero waste a rendezvényen

A BrandFestival elindított egy egyedülálló kezdeményezést is, így nemcsak a tartalomban, hanem a rendezvény ideje alatt is az alábbi környezettudatos elveket érvényesíti:

  • 1 jegy 1 fa elv - minden eladott jegy után elültetnek egy fát,
  • a menüsort a zero waste jegyében állítják össze,
  • szelektíven gyűjtik a hulladékot,
  • a felszolgálás porcelántányérokban történik,
  • újrahasznosított papírt alkalmaznak (100 kg/40 csomag újrahasznosított papírral 410 kW elektromos energia megtakarítása, 2650 liter vizet; 2,7 m3-rel kevesebb szemét, 1,7 fa megmentése);
  • az esemény szívószálaktól és műanyagpoharaktól mentes lesz,
  • újrahasznosítható konferenciaeszközöket használnak,
  • fenntartható módon takarítanak, erről a Zöldövezet takarítócsapata gondoskodik.

További részletes programok a BrandFestival honlapján. A 24.hu a BrandFestival médiatámogatója.

Kiemelt kép: Doma Sherpa / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!