Napjainkban a Tabán a főváros egyik legnyugodtabb és legrendezettebb környéke, ez azonban nem mindig volt így: egészen 1933-ig a terület volt Buda, illetve Budapest egyik legegzotikusabb része.
A mai Tabán területén egykor önálló falu állt, a település élete a török időkben változott meg gyökeresen, ekkor alakult ki a területre sokáig jellemző balkáni hangulat a fürdőkkel, girbegurba, sűrűn beépített utcákkal. A Tabánban a 17. században a magyarok elmenekülése miatt rengeteg szerb telepedett meg, ezért is nevezték a környéket sokáig Rácvárosnak.
A városrész már a korszakban egzotikusnak számított, rengeteg mulatni vágyó, művész és szerelmespár látogatott ide, akik gyakran nem is Budáról, hanem Pestről érkeztek. A legenda szerint a Tabánban még maga Giacomo Casanova is megfordult, aki állítólag 1759-ben érkezett meg Budára, hogy felkeresse a helyi fürdőket. A hagyomány úgy tartja, hogy a Hadnagy utca 14. alatt volt a szállása, tabáni tartózkodása során pedig egy helyi menyasszonyt is elcsábított, majd megszöktetett.
Budán is járt a nők tömegének fejét elcsavaró Casanova?
A menyasszony elcsábításának történetét már száz éve mesélik a Duna két partján. De mi igaz belőle?
A különleges városrész szerkezetének, illetve az építkezések során használt gyúlékony anyagoknak ugyanakkor megvolt az átkuk is: a Tabán rendkívül sebezhető volt a tűzvészekkel szemben, 1810. szeptember 5-én pedig be is következett a baj.
A meggondolatlan inas
A Tabán története során többször is leégett, előbb 1526-ban, majd 1686-ban, igaz, a terület minden alkalommal újra beépült. A leginkább ismert és egyben legsúlyosabb tűzvész viszont 109 éve, 1810 szeptemberében tombolt a környéken.
1810 kora ősze száraz és szeles volt. Szeptember 5-én épp javában tartott a szüreti időszak, sokan a környező szőlősökben dolgoztak, a kádárok hordókat készítettek. Aznap délután történt, hogy Schuller János kádármester házánál inasa úgy döntött, megfelelőek a körülmények a tűzrakáshoz, melyre a hordóégetés miatt volt szükség.
A szélben szállingózó parázs nem sokkal később lángba borította az egyik közelben álló házat, hamarosan pedig újabb és újabb tetőkön ütött ki tűz. Az időjárási körülmények, illetve a gyúlékony építőanyagok és az egymáshoz közel épített házak miatt a lángok pillanatok alatt terjedtek.
Mivel a helyiek többsége épp szüreten volt, eleve kevesen akadtak, aki bele tudtak kezdeni az oltásba. A tűz megfékezését tovább nehezítette, hogy az aszály miatt a kutakban csak kevés víz volt.
Jobb híján az emberek sok helyen már borral kezdtek oltani, a lángok azonban legyőzhetetlennek bizonyultak.
Éjszakára a városrész jelentős része elpusztult, a tűz ráadásul a környező területeket, így a Vízivárost és a Krisztinavárost is elérte. A tűzvész rengeteg halálos áldozatot is követelt, a becslések alapján 50-100 ember veszthette életét.
Feltámadt poraiból
A katasztrófa után városi tanácsot állítottak fel azzal a feladattal, hogy szabályozzák a Tabán újjáépítését. A cél az volt, hogy a későbbi tűzvészeket elkerülve rendezett városrészt alakítsanak ki, a terv ugyanakkor meghiúsult: a Tabán a korábbihoz hasonló struktúrával született újjá.
A 19. század végére a környék igazi bulinegyeddé változott, a vendéglők, borozók mellett bizony a bordélyházak sem számítottak ritkaságnak.
A romantikus negyedet a korszakban csak a budapesti Montmartre-ként emlegették. Az évek során ugyanakkor többször felmerült a terület átalakítása, ami végül érdemileg az 1930-as években kezdődött meg. A különleges városrész nagy részét 1932-1933-ban rombolták le, a tervezett építkezések azonban a második világháború miatt elmaradtak, utóbb pedig kialakult a ma is látható parkos Tabán.
Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Közkincs
