Soha rosszabb hírrel ne kerüljön honfitársunk a nemzetközi internet kedvencei közé: egy magyar grafikuslány eladott egy rakás cuki grafikát, ám a rajzok árát nem a saját karácsonyára költötte, hanem inkább a menhelyi állatoknak csinált igazi ünnepet azzal, hogy alaposan bevásárolt kutyaeledelből. Nagyon alaposan. Ezer kiló tápból azért már egy ideig - nagyjából tizenkét napig - lehet kutyusokat etetni még ott is, ahol olyan sokan vannak, mint a paksi állatmenhelyen. Nekik ajánlotta fel ugyanis a szó szerint tonnányi eledelt Slezák Diána, akinek ez már nem az első ilyen akciója: tavaly pontosan ugyanerre gyűjtött a rajzaival, akkor is összegyűlt már ötszáz kiló eledel, idén azonban sikerült a duplázás. Dia akciója az imgur nevű nemzetközi funblogon is népszerű, a szerkesztők a címlapra válogatták, és már több mint száznegyvenezren látták.


Idén harmadik alkalommal rajzoltam végig az Inktobert és ez az év volt a második, amikor a rajzaimmal a paksi…

Közzétette: Diana Slezak - 2019. december 15., vasárnap

A rajzok, amelyek ilyen népszerűek voltak, az Inktober nevű kihívásra készültek, amit a gyakori instagramozók valószínűleg ismernek: a kihívás lényege, hogy októberben egy hónapon keresztül minden egyes napon rajzoljanak valamit a résztvevők, akár saját ötletből, akár egy előre megadott kulcsszó alapján. Ez az internet egyik legjobb hagyománya, rengeteg csodás rajz készül mindig, történetünk főhőse kedves állatos rajzocskákkal indult, amelyekből füzetek, matricák, poszterek és könyvjelzők lettek. A jótékonysági akció meghirdetésétől számítva 24 órán belül elkelt minden, a befolyt összeg egésze állateledelre ment. Íme, néhány a rajzok közül (a többi az alkotó Insta-oldalán):

View this post on Instagram

idén is tápot vásárolok rászoruló cicáknak és kutyiknak az inktoberes rajzaimból: gumroad.com/zsebhold • come and grab some art prints and stickers while they last and help homeless cats and dogs with your purchase: gumroad.com/zsebhold #inktober2019 #inktober #day26 #dark #inktoberday26 #inktoberdark

A post shared by Diana Slezak (didu) (@zsebhold) on

View this post on Instagram

idén is tápot vásárolok rászoruló cicáknak és kutyiknak az inktoberes rajzaimból: gumroad.com/zsebhold • come and grab some art prints and stickers while they last and help homeless cats and dogs with your purchase: gumroad.com/zsebhold #inktober2019 #inktober #day22 #ghost #inktoberday22 #inktoberghost

A post shared by Diana Slezak (didu) (@zsebhold) on

View this post on Instagram

#inktober2019 #inktober #day17 #ornament #inktoberday17 #inktoberornament

A post shared by Diana Slezak (didu) (@zsebhold) on

A kezdeményezést természetesen Dia nem egyedül csinálta, segítséget kapott a matricacsomagok összeállításában, a kész képek postázásában is, amikor pedig összejött a rengeteg állateledel, akkor beugrott segíteni a Republic is, akik turnébuszukat ajánlották fel a rengeteg csomag kiszállításához. A grafikus jövőre is tervezi folytatni, de addig is kiáll az örökbefogadott állatokért és az örökbefogadásért - az ő családjának is öt kutyája van, közülük hármat éppen arról a menhelyről fogadtak örökbe, amelynek a most vásárolt tápot felajánlotta.

Kiemelt kép: Slezák Diána (a szerző engedélyével)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!