Izgalmas csata zajlik a Csendes-óceánon, ám ezúttal nem repülőhordozókkal, cirkálókkal és rombolókkal vívják, mint a második világháborúban, hanem puha eszközökkel. Ennek egyik frontja a hírszerzési hadakozás, és persze a két legnagyobb játékos az óceán két partján feszül egymásnak: alapvetően Kína és az Egyesült Államok küzd a minél nagyobb befolyási övezetért - ebben a csatában Ausztrália, pláne Új-Zéland csupán epizodista.
A csörtesorozatnak azonban ezúttal volt két olyan epizódja is, ami Ausztráliát állította középpontba. Az egyik sztori lényege, hogy egy kínai hírszerző egyszerűen dezertált, és átadott számos információt, illetve feldobott jó pár kínai kémet az ausztráloknak. A másik történet főszereplője egy kínai származású, de ausztrál állampolgárságú üzletember, akinek rosszul ment a biznisz, mire Peking megkörnyékezte, és megpróbálta rávenni: kerüljön be a canberrai parlamentbe, és ott kémkedjen Kína számára. A férfi jelezte a megkeresést az ausztrál hatóságoknak, pár nappal később már fémkoporsóban vitték el a holttestét.
Ausztráliába dezertált egy kínai kém
Wang "William" Liqiang számos infomációt át is adott az ausztrál kémelhárításnak.
Nick halála
Az elhunyt, a 32 éves Bo Zhao vagy becenevén Nick Zhao esete tele van rejtélyekkel. Már az felkelthette a kínai hírszerzés érdeklődését, hogy a férfi a kormányzó Liberális Párt tagja volt, akinek az üzleti tevékenysége holtvágányra jutott. Kínai üzletemberek - egy bizonyos Brian Chen vezetésével - megkörnyékezték a bukott autódílert, hogy induljon el a választásokon Melbourne Chisholm kerületében, kerüljön be a parlamentbe, és onnan segítse a népi Kína törekvéseit. Kollégái csendes, ám ambiciózus embernek ismerték Nicket, aki így valószínűleg elfogadhatta a Chen által ígért egymillió dolláros tőkeinjekciót.
Március 3-án egy melbourne-i hotelben talált rá egy takarító a holttestére. A rendőrség sokáig nem nyilatkozott a halál okáról, majd annyit közölt, hogy igazságügyi orvos szakértőre bízták a halálok megállapítását. Azóta nem hallani ennek eredményeiről. Brian Chent is megtalálta a sajtó, aki visszautasította a vádat, hogy kínai titkosszolga lenne, és bármire is rá akarta volna venni Nick Zhaot. Az viszont tény, nagyon ritkán fordul elő, hogy az ausztrál hírszerzés nagydobra ver egy ilyen történetet, amit egyébként Scott Morrison miniszterelnök is aggasztónak nevezett.
William futása
A 27 éves Vang Licsiang (neki William a nyugatias beceneve) családjával együtt kért menedékjogot Ausztráliában, miután nyaralásnak álcázva, turista vízummal megérkeztek. Interjúkat is adott ausztrál médiumoknak (a 60 Minutes című műsorban is megjelent), ezekben arról beszélt, hogy a kínai titkosszolgálatok miként próbálnak beépülni az ausztrál politikai rendszerbe. Magáról elmesélte, hogy először egy olyan kínai cégnek dolgozott Hongkongban, amely a kínai titkosszolgálat irányítása alatt állt, itt is kapta az első munkáit: például beszivárogni az egyetemekre, és hitelteleníteni a függetlenségpártiakat. Személyesen részt vett Hongkongban a könyvárusok elrablásában. Ő maga Lee Bót, a Causeway Bay Bookshop tulajdonosát rabolta el 2015 októberében, mert Kínával szemben ellenséges nyomtatványokat terjesztett.
Ezen kívül állította, hogy részt vett a tajvani választások befolyásolásában is. Vang szerint Kína fű alatt támogat bizonyos cégeket, hogy azokon keresztül hajtson végre titkosszolgálati műveleteket: megfigyeljen disszidenseket, illetve befolyásolja a közvéleményt. Hogy mindebből mennyi igaz, azt csak az ausztrál titkosszolgálat tudhatja, mindenesetre az elrabolt hongkongi könyvkereskedő tulajdonostársa, Lam Wing-kee azt állítja, sose találkozott a fiatalemberrel. Vang azzal próbálja igazolni magát, hogy állítása szerint átadta az ausztrál titkosszolgálatnak Hongkong fő kínai hírszerző tisztjének adatait.
A kínai külügy erre úgy reagált, hogy Vang egy hiteltelen, körözött csaló, aki hamis dokumentumokkal lépte át az államhatárt. Egy 2016-os ügyet emlegetnek, állítólag Sanghajban 18 hónap felfüggesztett börtönt kapott, és jelenleg is nyomoznak egy autóimporttal kapcsolatos ügyében. Egy visszavonult tajvani hírszező szerint Vang egyszerűen túl fiatal volt ahhoz, hogy megbízzák egy választás befolyásolásával, vagy épp a könyvkereskedő elrablásával. A Neican című ausztráliai Kína-elemző folyóirat is hosszan sorolta kétségeit Vanggal kapcsolatban, megemlítve fiatal korát, valamint azt, hogy nincs katonai rangja, márpedig ez megszokott a kínai titkosszolgálatoknál.
Ausztráliában most attól tartanak, hogyha igazak Vang állításai, lehet, hogy hiába rejtették el őt Sydney-ben, a kínaiak megtalálhatják és likvidálhatják. John Blaxland, az Ausztrál Nemzeti Egyetem biztonságpolitikai szakértője egyenesen úgy fogalmazott, hogy Vang nagyon sok tojást dobott el, ezek nagyon sok ember arcát találták el (talán stílszerűbb lett volna festékbombát mondania, ugyanis Vang szenvedélyes amatőr festő). Vangot igazolhatja ugyanakkor, hogy az interjú adásba kerülése után nem sokkal a tajvani hatóságok letartóztattak két embert, akik azt a fedőcéget üzemeltették, ami a gyanú szerint a kínai kémtevékenységet fedezte, és aminek Vang is dolgozott. Hsziang Hszint és Csing Gongot a reptéren kapták el, épp Kínába utaztak volna sietve. Cégüket amúgy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva korábban már eltiltották attól, hogy befektessen egy geotermikus cégbe.
Mindenesetre cseppet sem volt megnyugtató Scott Morrison kormányfő válasza, miszerint Ausztráliában jogrend van, és ahogy minden polgárt, úgy Vangot is megvédik.
Vörös veszedelem
Kína tehát az ilyen esetekben megszokott, nem túl hiteles sablonszöveggel válaszolt, miszerint az egész történet hazugság, Peking nem avatkozik be más országok belügyeibe. Geng Suang, a kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, egyes ausztrál politikusok, intézmények és médiumok rá vannak feszülve a kínai ügyekre, sőt
úgy tűnik, elérték a hisztéria és a szélsőséges idegesség állapotát.
Geng szerint a kínai beszivárgásról szóló sztorik csupán bizarr történetek és hazugságok. Hozzátette: "barátságos együttműködést építünk ki Ausztráliával és más országokkal, ami kölcsönös tiszteleten, egyenlőségen és kölcsönös előnyökön alapul."
A kínaiak szerint a múlt heti hongkongi helyhatósági választások befolyásolása volt a nyugatiak célja ezekkel a sztorikkal. (Kína különleges igazgatású területén cunamiszerű győzelmet arattak a hétvégén a demokráciapárti erők). Bármi is a cél, a vörös pánikgomb benyomódott lenn délen, jellemző, hogy a fontos ausztrál lap, a Sydney Morning Herald is szerkesztőségi cikkben fejezte ki aggódását.
Eközben az Ausztrál Stratégiai Politikai Intézet (ASPI) figyelmeztetett: a kínai egyetemekkel, kutatóintézetekkel való együttműködés egyre rizikósabb, ugyanis a pekingi vezetés a saját ilyen intézményeit alárendeli a katonai fejlesztéseknek. Hogy tisztán lehessen látni, mely kínai intézmények számítanak veszélyesnek, az ASPI - részben amerikai külügyminisztériumi forrásból - létrehozott egy oldalt, ezen bármelyikre rá lehet keresni. Szerepel rajta például a közepesen veszélyesnek minősített, a hadseregnek anyagokat kutató, de az elhárításnak is továbbképzést biztosító Fudan Egyetem lapja is, amelynek I. kerületi campusnyitását a magyar kormány is támogatja.
Az adatbázis szerint 92 intézménnyel (köztük 20 egyetemmel) nagyon rizikós, 23 civil egyetemmel pedig kockázatos együttműködni. Ezeket ugyanis sokszor a hadsereg felügyeli és pénzeli. Az ausztrál egyetemeket pár hónapja az oktatási miniszter is figyelmeztette minderre.
Ennyi kémet még a hidegháborúban sem láttak
Az ausztrál kormány gondban van ezekkel az ügyekkel. Ugyanis a gazdasági kapcsolatok gyümölcsözők, ezeket meg is akarják tartani, ám ha politikailag összetűzésbe keverednek Pekinggel, a gazdaság is megsínyli azt. Egyes vélemények szerint akár pár zsíros üzlet kárára is ki kellene jelölni a vörös vonalat, amit Kína nem léphet át. Éppen aktuális, hogy az ország egyik legnagyobb tejtermékgyártóját, a Lion Dairy & Drinkst meg akarja vásárolni a kínai China Mengniu 600 millió dollárért, amitől nem csak az iparági szereplők tartanak.
Ausztrália egyelőre azt sem tudja, mit kezdjen az eredetileg Új Selyemútnak (Belt and Road Initiative, azaz Öv és Út Kezdeményezésnek) nevezett kínai gazdasági expanzióval: csatlakozzanak a Kína globális súlyát növelő, de számos bizniszt hozó kereskedelmi útvonalhálózat kialakításához, vagy tartsák magukat távol tőle. Egyes vélemények szerint Ausztrália az infrastruktúrára költött brutális kínai összegekkel nem tud versenyezni, de például oktatással és a munkavállalás ösztönzésével magához csábíthat környékbeli államokat (lásd keretes írásunkat).
Mike Burgess, az Ausztrál Biztonsági Hírszerzési Szervezet, az ASIO főigazgatója elmondta, egy ideje tudtak már a kiszivárgott sztorikról, és azok valóban komoly fenyegetést jelentenek az ország biztonságára. Szerinte a hidegháborúban sem volt annyi kém az országban, mint mostanság. Kevin Rudd korábbi miniszterelnök óva intett mindenkit a helyzet túlreagálásától, bár szerinte az ausztrál kormányok tárták ki az ajtót Kína nyomulása előtt azzal, hogy a globális felmelegedés ellen kevésbé harcolnak, ami miatt mostanság sokan hevesen támadják a nagy üvegházgáz-kibocsátó Ausztráliát. Rudd szerint Amerikával jó viszony kell, de a bezárkózó, visszavonuló amerikai külpolitika miatt az országnak meg kell tudnia védeni saját magát.
Kína egész Óceániában nyomul
Míg Magyarországon távoli egzotikus úti célnak tekinthetők a csendes-óceáni szigetországok, addig a 21. század egyelőre legjelentősebb globális szembenállása - az USA és Kína - szempontjából stratégiai jelentőségű a régió. A gyengébb, harmadik pólust képviselő ausztrálokkal és új-zélandiakkal együtt zajlik a vetélkedés az olyan kis szigetországok szimpátiájának elnyeréséért, mint Palau, a Salamon- vagy a Marshall-szigetek.
Utóbbi helyen nemrég általános választást tartottak: a Mexikó méretű vízfelületen elterülő 1200 sziget és atoll az első eredmények alapján, úgy tűnik, leszavazta a Hilda Heine vezette Amerika-barát pártszövetséget. Washington és Canberra is berzenkedik persze egy Peking-barát fordulattól, a South China Morning Post pedig arról ír, Kína egyfajta második védelmi vonalként tekint a szigetekre. A kínai védelmi politika alapja régóta, hogy az első szigetláncot, azaz a Japántól Tajvanon át a Fülöp-szigetekig terjedő vonalat katonai szempontból saját területnek, az ottani beltengereket saját vizeknek tekintik, a következő, távolabbi szigetlánc pedig a geopolitikai befolyási övezetük része kell, hogy legyen.
Épp ezért rendkívül fontos a kínaiaknak, hogy minél több csendes-óceáni szigetállamot maguk mellé állítsanak, miközben a Trump-kormányzat látványosan hanyagolja a sokszor segélyre szoruló, a globális felmelegedés miatt tengerárral fenyegetett országokat. Mellékszál, de jelenleg négy közülük Tajvant ismeri el az igazi Kínának, de a számuk Peking térnyerésével folyamatosan csökken. A Marshall-szigetek az egyik közülük - most még. 2023-ban azonban lejár az az államközi szerződés, amely alapján katonailag az USA lehet az úr a Marshallokon, cserébe a marshalléz lakosság vízummentesen, szabadon utazhat Amerikába, valamint vállalhat ott munkát. A kapcsolatokat terheli a hidegháború idejéből megmaradt, egykor a sugárzó atomhulladéknak épített, ócska, szivárgó betonszarkofággal védett nukleáris lerakó is.
