A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberkereskedelem elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Egy fiatalkorú lány tett feljelentést február elején, miszerint 2021 januárjában adácsi otthonából egy korábbi ismerőse illetve egy másik férfi egy ráckevei lakásba szállították, majd ott bántalmazással és fenyegetéssel prostitúciós tevékenységre kényszerítették.

A 17 éves lány egy hónap elteltével meg tudott szökni a lakásból, majd értesítette a rendőrséget. Miután a nyomozók tisztázták az eset körülményeit, hétfőn hajnalban a 41 éves K. Istvánt a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, ezzel párhuzamosan az üggyel összefüggésbe hozható másik személyt pedig a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztálya fogta el.

police.hu

Mindkét személyt előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozó hatóság kezdeményezte a letartóztatásukat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!