Egy héttel az után, hogy megnyitották Franciaországban az általános iskolák alsóbb évfolyamait, mostanra be kellett zárni néhány intézményt, mert 70 koronavírusos esetet találtak (nem tudni, hogy közülük hány a tanuló és hány tanár van) - írja az ABC News. Helyi újságok legalább 7 újra bezárt iskoláról tudnak Észak-Franciaországban.


A francia oktatási miniszter szerint azonnal bezárták az érintett iskolákat, még akkor is, ha valószínűleg a megtalált 70 koronavírusos személyek vagy nagy részük nem az iskolákban kapták el a koronavírust.

A múlt héten a bölcsődéket, óvodákat is megnyitották az általános iskolák alsó tagozatai mellett, ez körülbelül 40 ezer intézményt jelent - de nem kötelező bevinni a gyereket, a szülők otthon is foghatják őket továbbra is -, ezzel az iskolások egyharmada újra ment a közintézménybe. Maximum 15 fő lehet egy osztályban.

Olivier Véran egészségügyi miniszter szerint az Európában bevezetett egyik legszigorúabb általános karantén egy héttel ezelőtti feloldásával életbe léptetett rendszer - amely a tömeges tesztelésen, a fertőzöttek elkülönítésén és a fertőzési láncolatok feltárásán és megtörésén alapul - működőképesnek bizonyult, hiszen ennek köszönhető, hogy egy hét alatt 25 új gócpontot tudtak feltárni a hatóságok, írja az MTI.

Ez nem az, amit második hullámnak lehet nevezni

- mondta hétfőn a France2 közszolgálati televízióban Arnaud Fontanet, a párizsi Pasteur Intézet járványügyi kutatója, a kormány mellett működő tudományos tanács tagja. Szerinte csak két hét múlva, a kórházi ellátottak számának függvényében lehet majd többet mondani a járványhelyzet alakulásáról, és arról dönteni, hogy lehet-e júniustól további enyhítéseket engedélyezni.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!