Az eset a vád szerint az Egyesült Államokban, egy floridai általános iskolában történt. A szülők perelnek.


A gyermekfelügyelet elmulasztása miatt beperelte a floridai Shalimar Általános Iskolát egy házaspár, akik azt állítják, hétéves (első osztályos) kisfiukat osztálytársai szexuálisan bántalmazták a mosdóban, mindössze néhány méterre a tanártól.

A mosdóhelyiség abban az iskolában az osztályteremből nyílik, a vád szerint a kisfiút oda kényszerítette be egy vele egykorú, kislány osztálytársa. Állítólag egy másik kisfiú is segített a lánynak. Bent aztán arra kényszerítették az áldozatot, hogy különböző "szexuális tevékenységeket" folytasson velük.

A szülők azt állítják, a kisfiú súlyos poszttraumás tüneteket mutatott, így derült ki az eset. A szülők azonnal ki is vették az iskolából, azóta magántanuló, és pszichiáter foglalkozik vele. A szülők azon különösen fel vannak háborodva, hogy mindez hogyan történhetett meg mindössze néhány méterre a tanártól, még ha csukott ajtó mögött is. Arra gyanakodnak, hogy a tanár épp nem is volt az osztályteremben, vagy nem figyelt a gyerekekre, tehát szerintük az iskola súlyos mulasztása egyértelmű. "Ha elvisszük a gyerekeinket az iskolába, jogosan várjuk el, hogy ott vigyázzanak rájuk" - jelentette ki Aaron Watson ügyész, aki a vádat képviseli.

Okaloosa megye tankerülete egyelőre nem kommentálta az ügyet, mert folyamatban lévő perről van szó.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!