Aljona Verdi néven működött az oroszországi Krasznodarban egy ál-plasztikai sebész.

A sajtóban Frankenstein és Dr. Halál néven is aposztrofált nő valódi neve Antonyina Gorbunova, és a jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, legalább tíz páciense esett áldozatul a nem létező szaktudásának.

Egy közülük belehalt a beavatkozás következményeibe.

Verdi eleinte az egyik krasznodári klinikán dolgozott, minden szakképesítésről szóló okmánya hamis volt, a kórházban csak azért nem ellenőrizték ezeket alaposan, mert a "doktornő" ajánlás alapján érkezett Ukrajnából.

Elbocsátása után otthonában várta a szépészeti beavatkozásra vágyókat, a betegek elmondása alapján egy szuterénben, félhomályban fogadta a pácienseket, előfordult, hogy mobiltelefonja zseblámpájával világított.

Mint utólag kiderült, azért nem tett senki panaszt, mert Aljona Verdi "mégis csak az orvosuk volt", megbíztak benne (ő pedig "a déli szövetségi körzet legjobb plasztikai sebészeként" hirdette magát). Az első elégedetlenkedők akkor kerültek elő, amikor kiderült, a kamuorvost kirúgták a klinikáról - miután az egyik beavatkozás után a betege életét vesztette. Ekkor vált világossá, hogy hamis papírokkal dolgozott.

Az egyik páciens elmesélte, hasplasztikára feküdt be az álsebészhez, a melle alól kivágott bőrt a doktornő kidobta, a varrás óta feszül a bőre; a nemi szerve is megemelkedett, máshol pedig lóg rajta bőr, mint a "hal farka". A nő azóta nem képes hajolni, cisztája alakult ki.

Gorbunova ügyében nyomozás indult.

"A déli szövetségi körzet legjobb plasztikai sebésze". Fotó: VKontakte

via RenTV, kiemelt kép: VKontakte

Négy műtéttel sem tudták rendbe hozni a fitneszedző elfuserált mellplasztikáját

Paula végül egy tévéműsorhoz fordult.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!