1981. szeptember 15.
Az Alpok lábánál, a főként gazdag müncheni családok víkendházaiból álló Eching am Ammersee-nél lakott a tízéves Ursula Herrmann. 1981. szeptember 15-én, kedden az idősebb bátyjával gyakorolt zongorázni, aztán átment a közeli, kevesebb mint három kilométerre fekvő Schondorfba. A két települést egy fenyőerdő választja csak el, Ursula tornaórára ment oda, majd át unokatestvéréhez, ahol meg is vacsorázott. Este 19:20-kor hívta anyja a nagynénjét, hogy Ursulának ideje hazaindulnia. Még későnyári volt az idő, nem volt sötét, és mindössze tíz perc alatt meg lehetett tenni az utat biciklivel.
Másfél óra múlva az anya újra telefonált, hogy hol van már a lány, de ők azt válaszolták, hogy 25 perce elindult. Azonnal tudta mindenki, valami baj történt. Ursula apja Echingből, nagybátyja Schondorfból indult a keresésére. Félúton találkoztak, a lányt viszont nem találták. Egy óra múlva a kereséshez már csatlakozott a szomszédság, a rendőrök és a tűzoltók is, zseblámpával nézték át sűrű aljnövényzetű erdőt, de így se akadtak Ursula nyomára. Már majdnem éjfél volt, mikor egy nyomkövető kutya szagot fogott, az erdőbe vezette a járőrét a lány kis piros biciklijéig, de Ursulára nem bukkantak rá.
Közben helikoptert, rendőrségi hajót, búvárokat is bevetettek, a rádióban is bemondták, hátha látta valaki a sötétzöld kordnadrágban, szürke gyapjúpulóverben és piros-barna szandálban eltűnt 143 centi magas, rövid szőke hajú lányt, akit tanár apja, háztartásbeli anyja és három testvére vár otthon.
2 nappal később
Csütörtökön csörgött Herrmannék telefonja. A szülők felvették, de nem szólt bele senki, majd kisvártatva egy ismerős szignál szólalt meg, a Bayern3 rádióadó közlekedési híreit megelőző hangjelzés. Újra csend, aztán újra a szignál, míg le nem rakta a hívó fél. Pár órán belül háromszor volt ugyanilyen hívás, közben a rendőrség beköltözött a házba és rögzítette azokat.
3 nappal később
Másnap elsőbbségivel hozott levelet a postás az apának címezve, a levélben újságokból kivágott betűkkel és szavakkal, tört németséggel az állt:
Elraboltuk a lányukat. Ha élve akarják látni a lányukat, akkor fizessen 2 millió márka váltságdíjat.
Az emberrablók azt hitték a levél már korábban megérkezik, így csak most derült ki a hangjelzések értelme. A szignál után kellett volna a szülőknek elmondani, hogy fizetnek-e vagy sem.
Ha értesítik a rendőrséget vagy nem fizetnek, megöljük a lányukat.
Herrmannék nem voltak gazdagok a környék lakóival ellentétben, közel sem volt ennyi pénzük. Hogy itt volt házuk, azt Ursula dédnagyapjának köszönhették, aki évtizedekkel azelőtt vásárolta meg az akkor még legelőként használt telket. Az váltságdíj nagy részét egy szomszéd ajánlotta fel, a maradék részt pedig az állam pótolta ki.
Délután újra megszólalt a telefon, az anya vette fel, aki megígérte, fizetnek, de arról is meg akart bizonyosodni, hogy a levél nem átverés, ezért megkérdezte, hogy mi Ursula két kedvenc plüssjátékának a beceneve, válasz azonban nem érkezett.
6 nappal később
Még aznap délután postára adtak egy újabb levelet az emberrablók, amit Herrmannék hétfőn kaptak meg, és amiben a váltságdíj átadásának részletei szerepeltek. Egy bőröndben kell átadnia használt százmárkásokban az apának, egy ekkor még meg nem nevezett helyszínre, ahová egy sárga Fiat 600-assal kell megérkeznie, amivel nem hajthat gyorsabban 90 km/óránál.
19 nappal később
A család kétségbeesetten várta a további instrukciókat, de se telefonhívás, se levél nem érkezett többé. A rendőröknek sem volt több ötlete, két héttel később úgy döntöttek, újra átvizsgálják az erdőt. Az erdő újbóli átkutatásának negyedik, Ursula eltűnésének 19. napján, vasárnap reggel fél tízkor egy rendőr elkurjantotta magát. Valami szilárdba ütközött a pálcája a tótól 800 méterre, egy apró tisztáson. Egy másik rendőr rohant oda, elseperte a leveleket, belekapart az agyagrétegbe és egy barna pokrócot talált, ami alatt egy fa deszka volt. A deszka alatt egy újabb deszka lapult, egy doboz fedelének tűnt. Egy zöldre festett láda volt, amit hét retesz zárt. A rendőr egy ásó segítségével felfeszítette a reteszeket, kinyitotta a dobozt és belenézett. Ursula volt benne. Kihűlve, élettelenül. A rendőr sírt, mikor kiemelte a lányt.
Két nyomozót küldtek a családhoz. Miután beszámoltak a történtekről, az anya megzavarodott, az apa pedig azt a kérdést hajtogatta, hogy bántották-e a lányát halála előtt. A halottkémi jelentés szerint nem. Miután bezárták Ursulát a ládába, úgy 30 percet, de legfeljebb öt órát élhetett még. Nem tűnt úgy, hogy szenvedett, vagy megmozdult volna bent, valószínűleg elkábították előtte.
Vagyis életben akarták tartani. Erre utal a láda berendezése is. Volt benne egy polc és egy ülőhely, amibe egy vécét applikáltak. Találtak bent három üveg vizet, 12 doboz Fantát, hat nagy tábla csokit, négy csomag kekszet és két csomag rágót. Emellett egy bizarr könyvtárat is tartalmazott, amiben volt Donald kacsás képregénytől kezdve westernen és romantikus regényen át thrillerig minden.
Világítással is felszerelték, ahogy egy rádióval is, ami a Bayern3-ra volt állítva. Hogy a föld alatt is kapjon levegőt, egy szellőzőrendszert is kiépítettek műanyag vízvezetékekből, amit kivezettek a föld felszínére. Csak arra nem gondoltak a doboz építői, hogy egy gép keringetése nélkül nem jut le az oxigén, és nem számoltak a kivezetés feletti nedves falevelekkel sem.
A láda mérete és súlya miatt a rendőrök abból indultak ki, hogy több emberrablónak kellett lennie. 60 kilót kellett cipelniük keresztül az erdőn, amit meg nagyon jól kellett ismerniük, hogy egy ilyen eldugott részt találjanak. A rendőrség 30 ezer márkát ajánlott fel annak, aki információval tud szolgálni az emberrabló(k)ról. Több tipp is érkezett. Az egyik a Herrmannéktól pár száz méterre, feleségével és két gyermekével élő 31 éves tévészerelőt, Werner Mazureket jelölte meg. Az iskolát 15 évesen otthagyó, saját műhelyét vezető Mazureket mindenki ismerte emlékezetes megjelenéséről és hirtelen haragjáról, ráadásul komoly adóssága volt: 140 ezer márkával tartozott a banknak, tehát indítéka is volt.
Amikor először kikérdezték, nem tudta megmondani, mit csinált az emberrablás idején. 24 órával később tudott csak alibivel szolgálni: feleségével és két barátjukkal a Rizikó nevű társasjátékkal játszottak. A házában és a műhelyében tartott házkutatás során nem találtak a rendőrök semmit, ami összefüggésbe lett volna hozható a bűnténnyel. Közben a törvényszéki nyomozók a ládában egy ragasztószalagon találtak egy ujjlenyomatot, de kiderült, hogy az nem Mazureké és nem is a környéken élőké, akitől ujjlenyomatot vettek.
Négy hónappal később
A rendőrség ennek ellenére nem adta fel, hogy Mazureknek köze van az ügyhöz, ezért 1982 januárjában őt és két barátját is letartóztatták. Napokon át tartott a kihallgatásuk, de végül szabadon engedték őket.
Öt hónappal később
Februárban Mazurek egy másik ismerőse került a rendőrök célkeresztjébe. Klaus Pfaffinger, egy alkoholista munkanélküli. A főbérlője állította, hogy a bűncselekmény előtt hetekig egy ásóval ment el hazulról a robogójával. A kihallgatásán kezdetben az ártatlanságát bizonygatta, de a második napon, mikor a vallatói éppen nem voltak a teremben, csak egy rendőrségi titkár, azt mondta:
Mi van, ha tudok valamit?
Ezután beszélni kezdett és állította, szeptember elején Mazurek ezer márkát és egy színes tévét ígért neki, ha cserébe kiás egy gödröt az erdőben. Megcsinálta, és azt mondta, látta, ahogy a ládát belerakják. A rendőrök meg voltak győződve róla, hogy megoldották az ügyet. Pfaffingert a két település közötti erdőbe vitték, hogy mutassa meg nekik, hová ásta a lyukat. A férfi azonban nem tudta behatárolni, sőt, még a közelében se ment a helyszínnek. Visszaérve a kapitányságra visszavonta a vallomását. A következő hónapokban még legalább tízszer hallgatták ki, de egyszer sem akart újabb vallomást tenni, így szabadlábra helyezték.
Nyáron Mazurek már arra készült, hogy elköltözik Echingből, ahol befeketítették a nevét. Ekkor cserélték le a vezető nyomozót és a nyomozó csapat több tagját is. Több mint százezer színes plakátot helyeztek el országszerte, hogy segítsen, aki tud valamit az ügyről, és még az Aktenzeichen XY … Ungelöst című, megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó tévéműsor egy részében is ezzel foglalkoztak. Az új rendőrségi csapat aztán újabb bizonyítékokat talált, a tóparti ösvény mentén a fák között kifeszített dróthuzalt, amit az emberrablók riasztórendszernek használhattak. A bűntény megoldásához ezzel azonban egyáltalán nem kerültek közelebb, a 80-as évek végén lezárták a nyomozást.
Ursula családja megőrizte az energikus és intelligens lány emlékét, de az eltűnése után nem sokkal megfogadták, nem nyilatkoznak a sajtónak, hogy a tragédia ne eméssze fel őket. Az anya sohasem bocsátotta meg magának, hogy nem ment el a lányáért, az apa és Ursula nővére a vallás felé fordult, kisebbik bátyja pedig a szörfözésre koncentrált. Nagyobbik bátyjának, Michaelnek ez volt az utolsó éve a középiskolában.
24 évvel később
A 2000-es évek közepén a bajor bűnügyi hivatal újra elővette a döglött aktákat, ezek közül a leghíresebb Ursula ügye volt. Az ügyészek azt remélték, hogy a DNS-profilalkotás hozzásegítheti őket az elkövető megtalálásában. Újranéztek mindent, a ládát, a váltságdíjat követelő leveleket. Találtak is hajszálakat, amik segítségével több DNS-profilt is felállíthattak a szakértők. Már csak az kellett, hogy valakire illeszkedjen, és egyet találtak is. Pontosabban kettőt, de az egyikről kiderült, egy rendőré, aki részt vett a nyomozásban.
A másik viszont már jóval érdekesebb volt. A ládában az egyik csavaron talált DNS-minta megegyezett egy 2006-ban brutálisan meggyilkolt gazdag nő müncheni lakásában egy üvegén talált mintával. A remény azonban nem élt sokáig, a nő gyilkosa saját - magyar származású - unokaöccse volt, Tóth Benedikt, azaz Bence, aki nem volt még hatéves Ursula halálakor (és akinek az ügye a mai napig kérdéseket vet fel sokakban). Rejtély, hogy fordulhatott elő ez a hiba, a DNS-profilozásnál nagyon ritka az ilyen, majd végül egy bíró ki is mondta, a két ügynek nincs köze egymáshoz.
Az idő azonban fogyott, és mivel a lány halálát nem gyilkosságnak, hanem halált okozó emberrablásnak minősítették, 30 év volt az elévülési ideje. Öt évük maradt csak, hogy kiderítsék, ki az elkövető, úgyhogy visszatértek a 80-as évekbeli dossziékhoz és a fő gyanúsítottakhoz. Pfaffinger ekkor már halott volt, Mazurek viszont élt, Észak-Németországban a feleségével, hajózáshoz szükséges dolgokkal kereskedett és rendezvényeket szervezet.
26 évvel később
2007-től megfigyelés alatt tartották Mazureket, poloskát telepítettek a házába és kocsijába, telefonját is lehallgatták, valamint egy fedett ügynököt is ráállítottak, akinek az volt a feladata, hogy barátkozzon össze a férfival, hátha elkotyog valamit. Októberben házkutatást tartottak nála, és nyálmintát vettek tőle, de a DNS-e egyik, a dobozban talált mintával sem egyezett.
A házkutatáskor ugyanakkor lefoglaltak egy Grundig TK 248 orsós magnót. Egy hangszakértő hónapokon át azzal foglalkozott, hogy ez a magnó lehetett-e az, amivel a Bayern3 szignálját lejátszották. Végül arra jutott, hogy igen, ezt használhatták az emberrabláskor.
2008. május 28-án Mazureket és feleségét letartóztatták és Augsburgba szállították őket. Már előtte értesítették a nyomozók a Herrmann családot, hogy a küszöbön áll egy letartóztatás, és ha akarnak, akkor mellékvádlóként részt vehetnek a perben. A szülők nem akartak, az akkor már a negyvenes éveiben járó idősebb báty, Michael viszont igen. Ursula bátyját, aki akkor egy augsburgi lányközépiskolában hittant és zenét oktatott, úgy jellemezték:
egy csendes családos férfi, aki nem éri be féligazságokkal.
27 évvel később
2009 februárjában indult végül a per, a "szakállas óriás" Mazurek mellett ott volt felesége is, mint a bűntársa. A férfi ekkor is kitartott ártatlansága mellett, noha azt elismerte, hogy nem volt mindig "jó polgár", sokszor csúnyán viselkedett. Lánya és mostohafia is alig tudott valami jót elmondani róla. A törvényekkel is meggyűlt a baja, 2004-ben okirathamisításért, csalásért ítélték el. A per alatt egy 1974-es esetét is elővették. Akkor az Oktoberfestről hazatérve arra lett figyelmes, hogy kutyájuk, Susi felborította a szemetest a konyhában, ezért Mazurek a mélyhűtőbe zárta az állatot, amit felesége csak másnap vett észre, amikor a mélyhűtőből húst akart kivenni. Mazurek később azzal magyarázta tettét, hogy ő csak "Szibériába száműzte" az ebet.
Az ügyészség több közvetett bizonyítékot is állított a férfi ellen: Tudták, hogy Mazureknek pénzre volt szüksége 1981-ben, a műhelyében pedig minden eszköze megvolt ahhoz, hogy titokban megépítse a ládát. Kiderült, hogy Mazurek Ursula keresése közben lehallgatta a rendőrségi rádiót, és a ládában megtalálták egy bőr öv egy darabját, ami egy nagy hasú férfié kellett, hogy legyen, olyané, mint Mazurek. Valamint egy 2007-es, echingi barátjával folytatott telefonbeszélgetését is felhozták, amiben Ursula ügyének elévülési idejéről is szót ejtettek.
A fő bizonyítéka a vádlóknak mégis Pfaffinger visszavont vallomása és a magnó volt. Az ügyészség szerint Pfaffinger vallomása hiteles volt, túl sok részletről beszélt pontosan: ahogy felidézte a temetési helyszínt, a tisztás és a gödör méretét, a talajviszonyokat. A vezető nyomozó 1982-ben arról beszélt már, hogy Pfaffinger félre akarta őket vezetni, a büntetőperen pedig úgy jellemezte:
egy kitűnő színész és egy gyakorlott svindler.
Ennél is fontosabb bizonyíték volt Mazurek ellen a magnó. Azt mondta róla, hogy egy héttel a letartóztatás előtt vásárolta a nyaralásukon, egy bolhapiacon. Az eladót viszont nem sikerült beazonosítania, és a piacon senki sem emlékezett rá, hogy aznap valaki egy ilyen magnót árusított volna. A hangszakértő pedig arra jutott a jelentésében, hogy a hívásokban hallható kattogások és a magnó gombjainak kattanása megegyezik, valamint, hogy a magnó olyan műszaki rendellenességeket mutat, amelyek azonosíthatók a Herrmann családnál rögzített telefonhívásokban megjelenő szignálokban.
28 évvel később
2010 márciusában döntés született az ügyben. A három bíró és a két esküdt meggyőződött róla, hogy Mazurek bűnös. Feleségét viszont felmentették, mert nem találtak elég bizonyítékot a bűnösségére. Mindenki elégedettnek tűnt, két embert kivéve. Mazureket és Michael Herrmannt.
Nem vagyok meggyőződve a bűnösségéről. De ugyanígy az ártalmatlanságáról sem
- nyilatkozta az ítélethozatal után Ursula bátyja.
Michael éppen Ursula meggyilkolásakor fejezte be a középiskolát, aztán tanárnak tanult Augsburgban, majd egy magnókat is árusító hangszerboltot nyitott. Közben megházasodott, született három gyereke, egy negyediket pedig örökbe fogadtak. Attól nem tartott, hogy a gyerekeivel is megtörténhet az, ami a húgával, ahogy az elkövetőt sem akarta sohasem levadászni. Ugyanakkor úgy érezte, hogy nincs lezárva Ursula ügye, ezért akart részt venni a perben. Komolyan vette az ügyet, nem akarta, hogy a családja újból áldozattá váljon.
Sokak meglepetésére a per indulása előtt kikérte az ügy összes iratát, több tízezer beszkennelt oldalt. Az első hetekben hatezer oldalt olvasott el belőle, egész éjjel fennmaradt, a megszállottjává vált. Arra is rájött, hogy noha sok emléke maradt a húgáról, arra már például nem emlékezett, hogy Ursula elrablása előtt pár órával együtt gyakoroltak zongorázni.
Michael eleinte úgy gondolta, hogy Mazurek bűnösségét több dolog is alátámasztja, de jó pár más részlet aggályokat keltet benne. Így például az, hogy Pfaffinger vallomása hogyan vált több évtized elteltével végül hitelessé, mikor köztudott volt, hogy alkoholista, és fogvatartása alatt többször panaszkodott arra, hogy hallucinációi vannak. Illetve, hogy hirhedt munkakerülő volt, 2008-ban felesége is úgy nyilatkozott róla, hogy annál sokkal lustább volt, hogy kiásson egy gödröt. Pfaffinger vallomása alá sem volt írva, és csak több héttel később írták le a vallatói emlékezetből. A DNS-ét sem találták a helyszínen, pedig éppen ezért exhumálták a tárgyalás előtt.
A legzavaróbb Michaelnek mégis a magnó volt. Sokat tudott a zene hátteréről, az akusztikáról, a hangmérnökségről, és sosem értette meg, hogyan lehet kétséget kizáróan összekötni a váltságdíjas hívásokat a magnóval ennyi évvel később. Mert ha még valóban azzal az orsós magnóval is rögzítették a szignált, akkor is át kellett játszani egy másik eszközre, mert Herrmannékat egy telefonfülkéből hívták fel. Éppen ezért a fülke és az emberrablók házának akusztikus környezete szintén befolyásolta azt, amit a rendőrség hallott és felvett a vonal másik végén.
Ügyvédje tanácsa ellenére, még a per közben, Michael írt is egy levelet a bíróságnak, amiben a szakértői véleményt "egyoldalúnak és befejezetlennek" titulálta. A bírók nem örültek a levélnek, de kénytelenek voltak felolvasni az egyik tárgyaláson, ami valódi szenzációnak számított, hiszen az ügyészek mellől az áldozat testvére a védelemnek segített vele.
29 évvel később
Hat hónappal az ítélethozatal után, 2010 végén, Michael furcsa, magas frekvenciájú zúgást kezdett el hallani bal fülében. Esténként felébredt rá, és nem tudott visszaaludni. Korábban sose zúgott a füle, ezért azt gondolta, biztos a per miatt kezdődhetett. A bíróság által kinevezett pszichológus - aki az áldozatok rokonainak segített - megvizsgálta, és egyetértett vele, valóban a büntetőper miatt kialakult stressz okozhatja.
32 évvel később
A per alatt Mazurek küldött egy levelet Michaelnek, nem megköszönni akarta a segítséget, hanem, hogy utaljon arra, egyazon oldalon állnak. Majd a börtönből, 2013-ban egy karácsonyi üdvözlőlapot is küldött neki.
Meglepett, hogy levelet kaptam Öntől, mert az világos, hogy annak ellenére, hogy vannak kétségeim a bűnössége felől, fenntartásaim is vannak a személyével kapcsolatban. Ha nem Ön a tettes, szeretnék új ismereteket szerezni, és akkor rehabilitálhatnák, ha viszont Ön a tettes, akkor menjen a pokolba!
- írta a báty válaszul, de igazából ekkor már komolyabban kétségbe vonta Mazurek bűnösségét. A fülzúgás okozta álmatlanságtól az ügyiratokkal foglalkozott éjszakánként, külön mappákba rendezte a bizonyítékokat. Nem tudott elszakadni az ügytől, úgy érezte a családja és a német közvélemény felé is tartozik annyival, hogy keresse az igazságot. A házassága közben megrendült, el is váltak feleségével 2012-ben. A férfi egy jogi kiskaput kihasználva új tervet eszelt ki, és 2013 végén 20 ezer euróra perelte Mazureket a fülzúgás miatt. Mivel Mazurek továbbra is azt állította, hogy hibásan ítélték el, és emiatt a fülzúgásért sem lehet felelős, a bíróságnak a kártérítésről szóló polgári perben felül kellett vizsgálnia a büntetőeljárást mielőtt döntést hozott volna.
35 évvel később
A bíróság tudta, mire megy ki a játék, nem is voltak elragadtatva tőle, többször megpróbálták megakadályozni, hogy elinduljon a per. Például újra független pszichiátriai vizsgálatra küldték, hogy valóban Ursula halálával végződő emberrablási per miatt alakult ki nála a fülzúgás.
Végül 2016 közepén tartották az első tárgyalást, és több mint két éven át tartott a per. Ekkor már a sajtót és a közvéleményt sokkal jobban érdekelte Michael, mint Mazurek, rá szegeződött a figyelem, de ez egyben a segítségére is jött. Kiderült ugyanis, hogy nem csak ő az egyetlen, aki kételkedik Mazurek elítélésének bizonyítottságában. Így volt ezzel a fizikus, és amatőr hangszakértő Bernd Haider is, aki már a hatvanas években hobbiból magnókat épített. Folyamatosan figyelemmel kísérte az ügyet, a magnós bizonyíték őt sem győzte meg. Megszerezte a váltságdíjas felvételeket, egy éven át vizsgálta, hogy meg tudja-e ismételni a hangszakértő eredményeit. Nem tudta, ezt közölte Mazurek ügyvédjével is. Haider szerint egyébként a büntetőeljárásban az egyetlen, aki értette, miért nem felel meg bizonyítéknak a magnó, az "rossz oldalon ült a bíróságon".
Egy másik kétkedő is előkerült, Barbara Zipser, Londonban élő német akadémikus. A Londoni Egyetemen, a Royal Holloway-en foglalkozik nyelvi profilozással, modern profilozó technikák segítségével ókori egészségügyi szövegek szerzőit határozza meg. Ő összehasonlította a váltságdíjat követelő leveleket Mazurek írásával (amiket Haider töltött fel az internetre). A használt szavakat és az írások stílusát vizsgálta. Arra jutott, hogy akárki is készítette el a leveleket, iskolázottnak kellett lennie, egy anyanyelvi beszélőnek, aki külföldinek akarja kiadni magát azzal, hogy némettelenül ír.
Biztos vagyok benne, hogy ez nem Mazurek volt
- állította Zipser.
Michael a büntetőper után még évekkel is azt gondolta, hogy 50 százalék arra az esély, hogy Mazurek az elkövető, ma már erre csak egy százaléknyi esélyt lát.
37 évvel később
2018 augusztusában ért véget a polgári per, amiben úgy döntöttek, Mazureknek 7000 eurót kell fizetnie Michaelnek. Vereséggel felérő győzelem volt ez a báty számára, mert a döntés azt jelentette, hogy a polgári bíróság megegyezett abban a büntetőbírósággal, hogy Mazurek volt Ursula elrablója.
A húgom sorsa 37 éven át velem maradt, és ma sem tiszta még, hogy igazából ki a felelős a haláláért. Lehet, hogy az augsburgi jogrendszer igazából nem érdekelt Ursula Herrmann ügyének, a kishúgom halálának megoldásában? Ha a bíróság szemet is huny, tisztában kell azzal is lennie, hogy az igazságot nem lehet kizárni mögüle
- nyilatkozta Michael, aki szerint továbbra is van olyan nyom, ami felé érdemes lenne vizsgálódni.
38 évvel később
Michael a Guardian újságírójának a dróthuzalról beszélt. Arról a 140 méteres csengőhuzalról, amit az emberrablók riasztórendszerként használtak, és ami a tóparti ösvény fái között volt kifeszítve. A rendőrök már Ursula keresése közben felfigyeltek rá, de jelentőséget több mint egy évvel később tulajdonítottak neki, amikor meglátogatták a schondorfi bentlakásos magániskolát, hogy az ott a tanulóknak beszéljenek az ügyről. Ekkor két gyerek azzal állt elő, hogy hét vagy nyolc hónappal a bűncselekmény után, az erdőben egy bagoly üldözése közben vették észre a huzalt. Levették, lemérték az iskola atlétikai pályáján, majd a rendőrök kiérkezéséig a kollégiumban, egy zárt dobozban tartották. Amikor a rendőrök megvizsgálták, kiderült, hogy Ursula elrablásánál használták. Az egyik végén egy gomb lehetett, míg a másik végén felvillant vagy hangjelzést adott ki.
Michael szerint ez lehet a bűntény kulcsa, felsorolta, miért is gondolja annak. A gyerekek jól ismerték az erdőt, de ujjlenyomatot egyikőjüktől se vettek. A váltságdíjas papíron egy fadiagram lenyomatát találta Michael, egy olyan diagramét, amit az iskolások tanulnak. A ládában talált egyik képregényben a főszereplőnek egy sárga Fiat 600-asa volt, pont olyan, amilyet a váltságdíj szállításánál előírtak az emberrablók, és ami akkor ritka jármű volt a német utakon.
Tavaly év végén az újabb bizonyítékait és elméletét Michael benyújtotta az ügyészségnek, ami miatt újranyitották az ügyet. De aztán idén augusztusban le is zárták, mert "nincs elegendő tényleges bizonyíték arra, hogy más követtel el a bűncselekményt" - ez áll az augsburgi államügyészség közleményében. Utána ügyvédjén keresztül Michael közölte, többé nem ad ki közleményt és nem nyilatkozik, amiből sokan arra következtettek, hogy feladta, de ez koránt sincs így, legalábbis a Guardian riporterének azt mondta:
Nem mondtam, hogy nem viszem tovább az ügyet.
Kiemelt kép: Karl-Josef Hildenbrand/AFP
