Bár nem nálunk történt, és nem is valamelyik híresség nevéhez köthető, mindenki megállt egy pillanatra, mikor ennek az építőmunkásnak a történetét olvasta. A féfi egy nehéz munkanap után koszosan és nyúzottan ugrott be egy boltba, mikor egy anya beszólt neki. A férfi válasza valószínűleg azóta is ott cseng a fülében.

Megszóltak egy koszos férfit a boltban, zseniálisan reagált

Majd megtörli az arcát a diplomájával, ha valakit szavar, hogy maszatos.

Elég sajátos módon foglalta össze a 2018-as strandszezont Pirner Alma, aki szerint azok, akik el vannak hízva, azok lusták, tunyák és nem vállalnak felelősséget. A meglepően őszinte, elég nagy felháborodást kiváltó poszt sajnos már nem érhető el, de itt összeszedtünk mindent, ami kiderült belőle.

Pirner Alma szerint az elhízott emberek vizuális környezetszennyezést követnek el

Bálnácskának és szőröshátú rozmároknak nevezte a strandolni merészelő, túlsúlyos embereket.

Tavaly augusztus végén kezdett a nyilvánosság előtt kibontakozni Curtis, Majka és a kokain között feszülő szerelmi háromszög. Az ügy ekkor épp ott tartott, hogy felmerült, a rendőrség nyomozást indít Curtis ellen, mégpedig Majka nyilvános kirohanása alapján.

Nyomozást indíthat a rendőrség Curtis ellen

Majka vádjai alapján hivatalból meg kellene tenniük legalábbis.

Az egy évvel ezelőtti közéleti csúcsesemény egyértelműen Orbán Viktor miniszterelnök lányához, Orbán Ráhelhez kötődik, aki az út szélére dobott egy használt pelenkát az egyik horvátországi autópályán. Erre olyannyira nem volt felkészülve senki, hogy nem csak itthon, de a nemzetközi sajtóban is csak hüledeztek a kollégák.

Lassan világhírű lesz a pelenka, amit Orbán Ráhel eldobott

A horvát sajtó nagyrésze lecsapott a témára.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!