Az olvasók jelentős része nyilván a szokásos összeállításunk nélkül is tudja, mi történt pontosan egy évvel ezelőtt: megjelent Magyarországon egy új betegség. Ezt írtuk 2020. március 4-én:

Kapcsolódó

Két koronavírusos beteg van Magyarországon

Két iráni diák, akik hazánkban tanulnak.

Érthető okokból mindenkit érdekelt, hogy mit lehet, mit kell tudni erről az új járványról. A WHO-ra hivatkozva azt írtuk az egyik első összefoglalónkban: "A világon a legtöbb országban még mindig elég kicsi az esélye, hogy valaki beteg legyen, de érdemes követni az ajánlásokat".

Kapcsolódó

Megvannak az első koronavírus-fertőzöttek Magyarországon - válaszok a legfontosabb kérdésekre

Megtörtént, amire egy ideje számítani lehetett: Magyarországra is megérkezett az új koronavírus. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Egy éve a Covid hazai megjelenése mellett még több szomorú esetről is be kellett számolnunk: például, hogy tornaóra közben kisétált, és az öltözőben felakasztotta magát egy negyedikes fiú Kozármislenyben, emellett egy tragikusan végződött oroszországi szülinapról is írtunk:

Kapcsolódó

Hárman meghaltak az orosz Instagram-sztár születésnapi buliján

Néhány vendég panaszkodott, hogy túl meleg a víz a szaunázáshoz.

Szintén nem a legvidámabb hírek között volt két női ketrecharcos összecsapásának bizarr következménye:

Kapcsolódó

Brutálisan eldeformálódott a női ketrecharcos feje a meccs végére

Öt meneten keresztül csépelte egymást hatalmas elszántsággal a két harcos.

Sokakat érdekelt Tóth Gabi rejtélyes gyűrűs "betegsége":

Kapcsolódó

Tóth Gabi: Sajnáltam magam, hogy végre találtam egy rendes faszit, erre most halok meg

Elindult az énekesnő blogja és már most leszögezte, hogy nem érdekli, ha valaki kritizálni fogja a stílusát.

És végül a legolvasottabb cikkeink volt ez a fura Palik-rejtély is:

Kapcsolódó

Kezdünk gyanakodni, hogy csak egy Palik László-kartonfigurát használnak az Exatlonban

Feltűnt már, hogy minden képen gyanúsan ugyanolyan a testtartása?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!