Egy évvel ezelőtt két olyan cikkünket is nagyon olvasták, amiben a koronavirus.gov.hu új funkcióiról írtunk:

  1. Megjelent az portálon egy térkép, ahol a fertőzöttek számát lehet követni (sajnos azóta is összesen számokat közölnek rajta, így követhetetlen, hogy az egyes hullámok hogyan érintették a régiókat).
  2. Elkezdték közölni a halottak adatait - akkor hatvanhat elhunyt volt, azóta pedig bőven átléptük a húszezret is.

Kapcsolódó

Közzétették a koronavírus eddigi magyarországi áldozatainak korát és alapbetegségeit

Szinte mindegyik személynek volt valamilyen alapbetegsége.

Mivel tavaly se lehetett körmöshöz menni, így az emberek otthon, saját maguknak kezdték el megcsinálni a manikűrjeiket - kevés eredménnyel.

Kapcsolódó

A karantén miatt nők ezrei kénytelenek otthon csinálni a körmeiket, mutatjuk a végeredményeket

Szükség van a körmösökre, nagyon úgy látszik.

Vitézy Dávid kiakadt a BKK szombati menetrendjén.

Kapcsolódó

Vitézy: Sok tízezer ember háborodott fel ma reggel

Szerinte a BKK hibát követett el, amit sürgősen javítani kell.

A New York Times pedig egy diplomáciai táviratról írt, ami a koronavírus magyarországi terjedéséről szólt. A jelentés szerint a WHO úgy gondolta, már március második hetében csoportosan kezdett terjedni a vírus az országban. Már csak azért is, mert az első ismert betegek szabadon mozoghattak az országban, és egyikük még Szerbiába is távozni tudott. Arról egyébként a lap szerint is vita volt, hogy a csoportos megbetegedés és a tömeges fertőzés kifejezések pontosan mit jelentenek.

Mutatjuk a részleteket:

New York Times: Egy titkos diplomáciai távirat ír a koronavírus magyarországi terjedéséről

Március második hetére juthattunk ide, állítja a lap.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!