Újabb drámai fordulatot vett hétfőn az immár 24 hete tartó hongkongi tüntetéssorozat. A rendőrök éles lőszerrel lőttek gyomron egy fegyvertelen 21 éves egyetemistát, mire a demonstrálók felgyújtottak egy Peking-párti férfit. A városban nem először szabadultak el az indulatok az utóbbi hónapokban, és egyelőre minden jel arra utal, hogy Kína képtelen lesz békés úton rendezni a kialakult helyzetet.

Év elején az azóta már visszavont kiadatási törvény ellen vonult utcára több százezres tömeg, ma már az "egy ország, két rendszer" politika fenntartását és további demokratikus lépéseket követelnek a hongkongi kormánytól. A városállamban nem telik el úgy nap, hogy ne lenne valamiféle rendbontás, a nép felháborodását pedig tovább szította, hogy pénteken belehalt a sérüléseibe egy 22 éves diáktüntető, aki egy rendőrségi intézkedés közben zuhant le egy parkolóház emeletéről.

Ami pedig ma történt, az pedig a legdurvább elképzelhető forgatókönyv kezdete is lehet.

Fotó: Billy H.C. Kwok/Getty Images

"Nem félek a haláltól, amikor ezek a gyerekek a demokráciáért harcolnak"

A bottal közlekedő, 82 éves hongkongi férfi az első sorokban próbál békíteni a tüntetéseken, és abban reménykedik, a demonstrálók elérik céljaikat.

Lövés dördült, ellentüntető égett

A tüntetők a halálesetet követően hétfőre egész napos sztrájkot hirdettek, és a megmozdulás kirobbanása óta először fordult elő, hogy fényes nappal, már délelőtt összecsapott egymással a tüntetősereg és a rendőrség, ráadásul eldördült egy lövés is, ami gyomron talált egy maszkot viselő diákot.

A jelenetsort egy helyi sajtóorgánum élőben közvetítette. A felvételen az látszik, hogy egy rendőrtiszt nem bír el egy tüntetővel, emiatt több figyelmeztető lövést is leadott. Ekkor egy fegyvertelennek látszó demonstráló elkezdett közelíteni felé, és gyomron lőtte őt. A videó alapján az áldozat mindvégig eszméleténél volt, és sérülten el is akart menekülni a rendőrök elől, de gyorsan lekapcsolták.

Top story: @galileocheng: 'Traffic police fired 3 shots of live round in Sai Wan Ho during confrontations w protestors blocking road via CupidNews #antiELAB #AntiMaskLaw #HongKongProtests ' pic.twitter.com/hkc3gReJJd, see more https://t.co/SLTxKhS8HC

- 周小舟 (@YoonaNash) November 11, 2019

A férfit kórházba szállították, az intézmény tájékoztatása szerint egy 21 éves egyetemi hallgatóról van szó, állapota kritikus. Lapértesülések szerint meg kellett műteni. Ez volt a harmadik eset a tüntetéssorozat idején, hogy éles lőszert vetett be a tüntetők ellen a rendőrség. Ahogy az előző két esetben, a rendőrség most is önvédelemre hivatkozott. Mint közölték, kollégájuk azért nyitott tüzet, hogy a támadó ne tudja lefegyverezni. Hozzátették, a rendőrök sokszor életveszélyes helyzetekbe kerülnek és meg kell védeniük magukat.

Az egyenruhások a város több pontján is könnygázzal oszlattak és vízágyút is bevetettek, miután a tüntetők utakat zártak le, téglákkal dobálták őket és gyújtogattak az utcákon.

Történt egy másik incidens is a városban hétfőn. A beszámolók szerint egy középkorú férfit felgyújtottak, miután azt ordibálta egy csoportnyi fiatalnak, hogy

nem vagytok kínaiak!

Az ezen felbőszült társaság odalépett hozzá, leöntötte valamilyen folyadékkal - feltehetően benzinnel - és felgyújtotta. Őt is kritikus állapotban szállították kórházba égési sérülésekkel.

A tüntetők a nép ellenségei

Az eseményeket követően Carrie Lam hongkongi kormányzó rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amin arról beszélt, hogy az eszkalálódó konfliktus annak a pontnak a szélére juttatta a várost, ahonnan már nincs visszatérés, a tüntetők pedig a nép ellenségei.

Megkérdőjelezzük, hogy tudunk-e még biztonságban élni ebben a városban

- mondta.

Bejelentette, hogy körülbelül 60 ember sérült meg csak hétfőn az összecsapásokban. A Peking-barát ellentüntető felgyújtásával kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta,

ez a béke és a jogállamiság nyilvánvaló megsértése, teljesen embertelen cselekedet, amire nincs bocsánat.

Lam azt is leszögezte, hogy a kormány nem fogja megadni magát a tüntetők követeléseinek, ugyanakkor keresik a megoldásokat, hogy véget vessenek azoknak a problémáknak, amikkel szembenéz Hongkong. Ez pedig alapvetően nem sok jóval kecsegtet.

Fotó: Justin Chin/Bloomberg/ Getty Images

Olyan patthelyzet, amit háború oldhat fel

Semmilyen jel nem utal arra, hogy akár a tüntetők, akár Kína engedékenyebb lesz a másik féllel. Arról ebben a cikkünkben írtunk bővebben, hogy Peking előbb vagy utóbb kíméletlen bosszút áll a demonstrálókon. A hétfői események fényében pedig valószínű, hogy ez inkább előbb lesz, mint utóbb.

Azzal, hogy egy tévétársaság élőben közvetítette a Facebookon, ahogy gyomron lőnek a diákot, a szélsőséges tüntetők úgy fogják érezni, hogy mindent egy lapra feltéve kell harcolniuk, ráadásul a közvélemény még inkább a rendőrség és a kormány ellen fordul majd.

Mindkét oldal egyre türelmetlenebb és egyre agresszívabb taktikát alkalmaz, ezért a konfliktus bármelyik pillanatban vérengzéssé fajulhat. Peking néhány napig reménykedhetett benne, hogy elfogyott a tüntetők lendülete, de több tízezres tömegek hömpölyögnek továbbra is az utcákon.

Kína pedig nem adott és nem is fog engedélyt adni arra, hogy Hongkong fejet hajtson a tüntetők akarata előtt. Most sokkal inkább az látszik, hogy a rezsim a pokoli állapotot indoknak használja az egyre keményebb fellépésre. A tüntetők elszántságáról viszont mindeközben mindent elárul, hogy a hétfői lövés helyszínén az aszfalton látható vérfolt mellett egy graffiti áll, melyen az olvasható:

soha nem adjuk meg magunkat.

És tényleg nem teszik: kedden reggel helyi idő szerint 6 óra 30 perckor megpróbálják újból blokád alá venni az egész várost. Hogy utána mi történik, az kiszámíthatatlan.

Fotó: Philip Fong / AFP

Kiemelt kép: Nicole Tung/Bloomberg / Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!